2019.12.07, Szombat

Hirdetés

Miniszteri elismerésben részesült Tiszaörs és Tiszaszentimre önkormányzata

Miniszteri elismerésben részesült Tiszaörs és Tiszaszentimre önkormányzata

kormanyhivatal.hu

2019.11.16. 11:52

Két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település vezetőjének is miniszteri elismerést adott át Pogácsás Tibor államtitkár a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő eredményéért.

Hirdetés

Pogácsás Tibor elmondta: azok, akik érintkeznek a közfoglalkoztatás intézményével, látják, hogy siker, küzdelem és kreativitás övezi azokat az alkotó tevékenységeket, amelyek egy közösség hátrányos tagjain való segítést célozzák. Az államtitkár kiemelte: mindenkinek, aki fizikailag és szellemileg képes arra, hogy részt vegyen a termelésben, létrehozzon valamit, lehetőséget kell teremteni arra, hogy megtalálja azt, ami előre viszi.

Pogácsás Tibor ismertette: idén 21 olyan közfoglalkoztató vehette át a díjat, akiknek tevékenysége kiemelkedik a mindennapokból. Az elismerésben részesültek idén 10 millió forintot kaptak, amelyet a közfoglalkoztatás további javítására fordíthatnak – tette hozzá.

Az államtitkár továbbá elmondta: a 2020-as költségvetés 140 milliárd forintot különített el a közfoglalkoztatási programok finanszírozására.

Hoffmann Imre kijelentette: 2011 óta folyamatos finomhangolást végeznek mind a jogszabályok, mind a feltételek és a pályázatok tekintetében. Ezek során folyamatosan bővült a közfoglalkoztatók köre, egyházak, civil szervezetek valósítottak meg közfoglalkoztatási programokat, kibővült tevékenységi körrel – hangsúlyozta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára.

Szigorú szempontokat alakítottunk ki az elismerések odaítélésére, a díjazottakat ennek megfelelően, a kormányhivatalok javaslata alapján, a szakterület egyetértésével választottunk ki – közölte Hoffmann Imre. Most azokat részesítettük elismerésben, akik folyamatosan fejlődnek, és hosszú távon közreműködnek a sikeres közfoglalkoztatás kialakításában – ismertette. Jutalmukat a meglévő termelőkapacitások továbbfejlesztésére, bővítésére, az azt elősegítő szolgáltatásokra, valamint eszközbeszerzésre fordíthatják – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az ünnepség végén a két megyebéli település díjazottjainak dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár és dr. Berkó Attila kormánymegbízott is gratulált.

AktuálisTiszaörsTiszaszentimre