Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is a rászoruló családok segítségére siet Szolnok városa. Az ezekben a hetekben kiszállított tűzifából mintegy háromszáz megyeszékhelyen élő család megélhetését, s nem utolsó sorban otthonának fűtését segíti az önkormányzat.
Ahogy korábban, így idén is a Humán Szolgáltató Központ munkatársai a hivatal dolgozóival együtt jelentik a garanciát arra, hogy valóban a legnehezebb helyzetben lévőkhöz jut el a segítség – mondta el Szalay Ferenc polgármester.
A kiszállítás előre láthatólag három hétig tart. A tüzelőanyag a városi közterekről kitermelt fák feldarabolásából, vásárolt tűzifából, és a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. által előállított fabrikettből tevődik össze.– tette hozzá Fodor György, a Munkalehetőség a Jövőért Nonprofit Kft. vezetője.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Humán Szolgáltató Központ szakemberei által összeállított lista alapján szállíttatja ki házhoz a város a rászorulóknak a több mint 100 tonna fát. Háztartásonként mintegy 325 kg tüzelőhöz jutnak így a családok.
A közel háromszáz család megélhetését könnyítő tüzelő szállítása és rakodása, illetve a fa feldarabolása a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. közfoglalkoztatottjainak segítségével történt.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.