2024.03.29, Péntek
Megköszönték a civilek munkáját a szolnoki Megyeházán
Dr. Kállai Mária facebook

Megköszönték a civilek munkáját a szolnoki Megyeházán

kormanyhivatal.hu

2020.02.08. 15:25

Egyensúlyt teremtenek a civil szervezetek az ország működésében, mert fontos állami feladatokat is átvesznek – jelentette ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal főigazgatója a Civilek Napján.

Hirdetés

Dr. Katona Károly az országos rendezvénysorozat szolnoki programján elismerően szólt a civilek működéséről. Amint az eseményen elmondta: erős önazonosság jellemzi a több mint hatvanezer civil szervezetet, amelyek közül a megyében közel nyolcszáz működik. A kormány értékrendjét jól tükrözi, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapból 2019-ben 5,9 milliárd forintot biztosított civil szervezetek támogatására, ez az összeg idén 7,7 milliárd forint – emelte ki.

A megyei önkormányzat támogatja a helyi civileket, mivel életképet, életcélt adnak másoknak – mondta Hubai Imre. A megyei közgyűlés elnöke szerint a céljaik eléréséhez méltó körülményeket és megfelelő támogatást kell adni, ezt a megyei önkormányzat forrásokkal, egyeztetésekkel, rendezvényekkel, a szervezetek felkarolásával segíti.

 

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő a helyi civilek munkássága nyomán létrejött összefogást hangsúlyozta. Az esemény fővédnöke méltatta, hogy a Magyar Falu Programon belül a civil közösségek számára is lesz pályázati lehetőség.

A programon résztvevők tájékoztatást kaptak az országos civil kérdőív eredményiről, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Információs Centrum jövőbeli elképzeléseiről, a szervezet honlapján új szervezeti keresőjéről. A Civil Centrum kiosztotta az általa alapított Civil Díjat, és egyéb elismeréseit is.

AktuálisCivilek Napja Szolnok