2024.10.13, Vasárnap
Útfelújítások kezdődnek Szolnokon

Útfelújítások kezdődnek Szolnokon

szolnok.hu

2020.03.13. 12:38

A befejezést 2020. májusára tervezik.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóság tájékoztatása szerint a Tószegi úton a Hetényi Géza Megyei Kórház és Rendelőintézet és a 4. sz. főút közötti útszakasz felújítási munkálatai március 16-án (hétfő) megkezdődnek. A kivitelezési munkálatok során a mintegy 1,3 kilométeres főúti szakaszon a meglévő aszfaltburkolat felújítására, valamint a 4. számú főút feletti közúti híd felújítási munkálataira kerül sor.

 

A jövő hét folyamán az előkészítő munkák mellett a kiemelt szegélysor felújítása kezdődik meg, a munkavégzés időtartama alatt szakaszosan a külső forgalmi sáv lezárására kell számítani. A sávlezárásra és a megváltozott forgalmi rendre veszélyt jelző és tilalmi táblák mellett elkorlátozó jelzőtáblák fogják felhívni a közlekedők figyelmét. A sávlezárással járó munkák hétköznap 8-16 óra között történnek.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóság tájékoztatása szerint a Kertész utca Felső-szandai réti csomópont felújítási munkálatai 2020. március 16-án (hétfőn) megkezdődnek.

A kivitelezési munkálatok során a főutakat összekötő csomóponti ágakat (Budapest felőli lehajtó és a Martfű felőli felhajtó ág) újítják fel. 

A jövő hét folyamán az előkészítő munkák mellett a kiemelt szegélysor felújítása kezdődik meg, a munkavégzés alatt útszűkületre kell számítani. A megváltozott forgalmi rendre veszélyt jelző és tilalmi táblák mellett elkorlátozó jelzőtáblák fogják felhívni a közlekedők figyelmét.

AktuálisSzolnokútfelújítás