2024.10.13, Vasárnap
10 kilométeres felújított utat adtak át Szolnok térségében
Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu, Drónfelvételek: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

10 kilométeres felújított utat adtak át Szolnok térségében

magyarepitok.hu

2020.07.17. 11:03

A STRABEL konzorcium a szakaszon pályaszerkezet- és szegélyépítést is végzett, továbbá megújult 14 darab buszmegálló is.

A Komplex Útfelújítási Program keretében, a Magyar Közút Zrt. beruházásában befejeződött a 3224. jelű, Szolnokot és Tiszasülyt összekötő út 10,5 kilométeres szakaszának felújítása a STRABEL konzorcium munkájával. A fejlesztés közel 1,4 milliárd forintból valósult meg hazai forrásból.

A felújítás során az érintett útszakaszon a burkolatmarást követően elvégezték a pályaszerkezet építését mintegy 9600 négyzetméternyi felületen. A teljes szakaszon 1,5 méter szélességben összesen 28 500 négyzetméternyi padkát készítettek – a belterületen stabilizált, míg a külterületen földpadkát alakítottak ki.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu (A képre kattintva galéria nyílik)

A buszmegálló peronok átépítésével együtt 440 méteren szegélyépítést végeztek, továbbá megújult 14 darab buszmegálló, amely érintette a peronokat és buszöblöket is. A szakasz 5,2 kilométeres hosszán árokrendezést végeztek, amely során 6 darab keresztező átereszt is kitisztítottak.

Részlegesen megújult a Tiszasülyi-csatorna és a Jászsági-főcsatorna hídja is.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu


Nagymértékben javult a közlekedésbiztonság a szakaszon

A közlekedésbiztonság javítása érdekében új, tartós burkolatjeleket festettek fel, a KRESZ-táblákat kicserélték, valamint 645 méter hosszon új szalagkorlátot építettek. Ezen felül 177 darab úthatárkő elhelyezésével tették még biztonságosabbá a megújult útszakaszt.

A felújításnak köszönhetően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható.

A megújult szakasz biztosítja a térségben található iskolák, óvodák, munkahelyek és egyéb intézmények gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb elérését.

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Az idei évben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6,7 milliárd forint értékű felújítási és javítási munka elvégzését tervezi a Magyar Közút a megye 1330 kilométer hosszú úthálózatán. A felújításokra a Komplex Útfelújítási Program keretében 2 milliárd forint, míg a Magyar Falu Program keretében 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre.

Galéria

AktuálisSzolnokútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.TiszasülyStrabag