A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Szenátusa 103/2020 számú határozatával címzetes egyetemi docensi címet adományozott Lovas Attilának, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjének. Az oklevelet Dr. Koltay András, az egyetem rektora adta át a Ludovikán.
Lovas Attila 2004 óta működik közre az alap- és szakmérnöki képzésben résztvevő hallgatók oktatásában. Címzetes egyetemi docenssé történt kinevezésével kiváló oktatói és elismert szakmai munkássága iránti nagyrabecsülését fejezte ki az intézmény szenátusa. A KÖTIVIZIG igazgatója az ár- és belvízvédelmi szakirányú továbbképzés előadójaként rendszeres közreműködője a vízügyi felsőoktatásnak, valamint több tananyagfejlesztési feladat ellátásával segítette a mérnöki képzést. A határozat szerint támogatói munkája, oktatói tevékenysége, személyes példamutatása méltóvá teszi a címzetes egyetemi docensi cím viselésére.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.