A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak.
A pályázati keretet a minisztérium - a 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján - várhatóan a múlt évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. Tavaly a pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel.
A civil szervezetek delegáltjai az idén is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában.
A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már a múl év végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal. Így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az idei év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek - olvasható a tájékoztatásban.
mti
fotó: agroinform.com
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.