A 2016-os mézhozam egyes kistérségeket kivéve felemásra sikerült, gyenge-közepes volt az idei méhészév - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár.
Az idei év sem indult könnyen a méheknek és a méhészeknek, hiszen a tavaszi szélsőséges időjárás az akác nektározását sok térségben szinte a nullával tette egyenlővé, illetve a több területen is minimalizálta a hozamokat.
A selyemkóró és a hárs sem teljesített a csúcson és egyes napraforgós térségekben is alacsony gyarapodást mutatott a mérleg. Egy országosan kiemelkedő mézhozam évek óta várat magára - fogalmazott az államtitkár.
Czerván György szerint a méhészeknek reménységre ad okot, hogy a magyar méhészeti nemzeti program 2016-2019-es ciklusa augusztus elsejével elindult. Várhatóan szeptemberben megjelenik a program végrehajtási rendelete.
Az elmúlt három évben a rendelkezésre álló pénzügyi kerete meghaladta a 4,6 millió eurót évente, ezt szinte teljes egészében ki tudták használni a méhészek.
A nemzeti program forrásainak legnagyobb hányadát a varroa atka elleni gyógyszer és az azt segítő cukortámogatás teszi ki, amely évek óta mintegy 900 millió forint. A támogatás a méhészek számára évente mintegy 150 utánfutó és 400 pergető vásárlását teszi lehetővé. Kiemelt figyelmet kapott a genetikai háttér biztosítása is.
Czerván György elmondta: mivel idén tavasszal kellett benyújtani a 2016-2019-es ciklusra vonatkozó magyar méhészeti nemzeti programot, előzetesen jelezték, hogy a méhcsaládok és a tagállamok számának növekedésével az uniós forrás növelésére is igény van. A javaslatot a Bizottság elfogadta és a támogatás pénzügyi alapját mintegy tíz százalékkal, 32 millió euróról 36 millió euróra növelték.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.