Megújul az útügyi műszaki szabályozás, megteremtődnek a gumibitumen alkalmazását és az automatizált járművek hazai kifejlesztését támogató jogi keretek; a készülő miniszteri rendeletek közigazgatási egyeztetése és társadalmi véleményeztetése a közeljövőben megkezdődhet.
A tárca közleménye szerint az útügyi műszaki szabályozás szakmai követelmény- és fogalomrendszere jelentős változásokon ment át az elmúlt években, így szükségessé vált a teljes közúti szabályozás felülvizsgálata, amely idén májusban kezdődött, és az év végére befejeződött. Az áttekintés eredményeként a meglévő jogszabályok, egyéb előírások aktualizálásán túl a szabályozás egyszerűsítésére, új rendelkezések megalkotására is átfogó javaslat készült.
Az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkársága egyedi kérelmek alapján eddig is lehetővé tette a gumibitumen alkalmazását. A komplex útfelújítási programban idén elvégzett munkák során a kivitelezők csaknem 39 ezer tonna gumibitumenes aszfaltkeveréket építettek be. Az országos közúthálózaton a legtöbb gyakorlati tapasztalat Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűlt össze, az érintett útszakaszokon forgalom által okozott nyomvályúsodás, egyéb deformáció nem mutatható ki. Az előkészített miniszteri rendelet a korszerű, költséghatékony technológia további térnyerését alapozza meg - hangsúlyozta közleményében az NFM.
A tárca felidézte azt is: a visegrádi országok képviselői novemberben szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett Regionális Digitális Konferencián (Regional Digital Summit) Budapesten. A dokumentum a magas szinten vagy teljesen automatizált járművek és járműtechnológiák szabad forgalmú közúti közlekedésének megteremtése felé tett első lépésként értékelhető.
A szándéknyilatkozat szakmai előkészítése mellett a fejlesztési tárca egy jogszabálytervezet is megalkotott, amelynek célja, hogy a tervezők, gyártók kiváló vezetési jellemzőkkel rendelkező automatizált járműveket fejlesszenek ki, amelyek valamennyi úthasználó számára magas fokú biztonságot garantálnak.
A közlekedéspolitikáért felelős államtitkárság befejezte a pilóta nélküli légi járművek repülésére vonatkozó jogszabálytervezet szakmai előkészítését is. A tervezet a német mintát követve tesz javaslatot a szabályozásra, amely méret alapján kategóriákba sorolja a drónokat, általános jelleggel meghatározza használatuk alapvető feltételeit, az egyes kategóriákhoz kapcsolódva pedig további részletes szabályokat tartalmaz.
A közlemény idézi Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta, az előkészített szabálymódosítások az érintett területeken új lendületet adhatnak a közlekedés fejlesztésének, és Magyarország lépést tarthat az ágazat globális folyamataival, trendjeivel is.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.