2024.10.11, Péntek

A több csapadék tárolásával ellensúlyozhatók az aszályos időszakok, csökkenthető az ebből eredő mezőgazdasági kár.

Teljesen megújul a jászsági vízgazdálkodási rendszer- tájékoztatott a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A rekonstrukció első üteme az Európai Unió és a magyar állam 1,65 milliárd forintos támogatásával, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében várhatóan a jövő évben indul.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló, a tervek szerint 2020 végéig tartó projektben mederkotrást végeznek, magasítják a töltést és felújítják a műtárgyakat is, így az üzemirányítás is korszerűbbé válik.

A 21 kilométer hosszú Jászsági-főcsatornának nő tározókapacitása, alkalmas lesz a csapadékos időszakok vizeinek visszatartására. A töltésemeléssel 62 centiméteres vízszintemelés érhető el, így a főcsatorna teljes hosszában összesen 2,65 millió köbméter víz áll majd rendelkezésre, ez mintegy 0,65 millió köbméterrel több a jelenleginél. A belvíztározási kapacitás várhatóan 0,341 millió köbméterrel növelhető. A fejlesztéssel javul a térség vízgazdálkodása, lehetővé válik a főcsatorna komplex és többcélú hasznosítása, ezáltal csökkenthetők az éghajlati szélsőségekből eredő káros hatások.

 

Az átadás óta nem történt igazi fejlesztés

A Jászsági-főcsatornát a Kisköre-tározóból kiinduló öntözőrendszer részeként 1977-ben adták át, legfőbb funkciója a mezőgazdasági vízszolgáltatás, az ökológiai vízpótlás és a térség belvizeinek befogadása. Az átadás óta jelentősebb fejlesztések nem történtek, sok helyen elavult, kapacitása nem megfelelő, a töltéseken néhol magassági hiányos szakaszok vannak.

Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)GazdaságJász-Nagykun-Szolnok megyeTisza-tóOrszágos Vízügyi FőigazgatóságKiskörekotrás