Szeptember 11-ig várja az érdeklődő, motivált gyerekek jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja.
A felső tagozatos diákokat megcélzó speciális képzés Szolnok mellett még Miskolcon, Pécsen, Veszprémben és Budapesten érhető el.
A program célja, hogy a szülőkkel és tanárokkal együtt segítse a gyerekek kibontakozását, látókörének szélesítését és az egyéni érdeklődési területek felfedezését, amely a későbbiekben a diákok tudatos pályaválasztását támogatja.
A teljesen ingyenes képzés különlegessége abban rejlik, hogy a diákok nem formális keretek között, hétvégi oktatási napokon, valamint az oktatók által kapott anyagokon keresztül sajátítanak el a mindennapi élethez sok szállal kötődő témákat (mint a pénzügyi ismeretek, a média világa, a természettudományos kísérletek, egészségügyi tudatosság vagy a robotika), amelyekkel a hagyományos oktatási rendszerben nem találkoznak.
A program eddigi tapasztalatai szerint közösségi aktivitás és a kommunikációs készség terén mutatták a legnagyobb fejlődést a felső tagozatos diákok. A pszichológiai szakvéleményen alapuló eredményeket a régióvezetők és a szülők is megerősítették.
A FIT Program iránt érdeklődők a fit.mcc.hu oldalon tájékozódhatnak bővebben az ősszel induló képzésről.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.