2024.03.29, Péntek

Új padok és kerékpártámaszok kerültek ki Szolnokon

info.szolnok.hu

2016.12.12. 08:54

Az elvégzett munkáknak köszönhetően szebb, zöldebb és komfortosabb lett a megyeszékhely.

Hirdetés

Az ősz folyamán a város több pontján is utcabútorokat telepített az önkormányzat – hangzott el Szalay Ferenc polgármester sajtótájékoztatóján. Elsősorban az út- és járda felújítási program során érintett területek érintettek, de padok kerültek például a Hetényi Géza kórház taxiállomására, játszóterekhez, parkokba, a Széchenyi lakótelep buszmegállóiba, vagy például a tiszaligeti csónakázó tóhoz. Összesen 33 padot, ezen belül is ötféle, a környezethez illő típust helyeztek ki. Emellett új hulladékgyűjtők kerültek ki, illetve a megrongáltakat is pótolni kellett.

A kerékpárutak kiépülésével, s a kerékpározás népszerűsödésével mind többen közlekednek ezen a környezetbarát módon, így természetes, hogy felmerült az igény a kétkerekűek biztonságos tárolására a város közterületein. A már meglévőkön túl 31 kerékpártámaszt helyeztek ki nagyforgalmú helyeken, például a HEMO-nál, az Ispán krt-i kondipályánál, a munkaügyi központ előtt, a Móra bölcsődénél, vagy a Kolozsvári gyógyszertárnál.

A következő hetekben sem áll meg a munka, hiszen újabb ötmillió forintból további negyven hulladékgyűjtő edény és 49 kerékpártámasz kerül ki a városban. Ezek kihelyezésénél a város önkormányzata a szakemberek véleményén túl természetesen figyelembe veszi a lakossági jelzéseket is. Egy új applikációnak köszönhetően mobiltelefonról is jelezhetők a Városőr alkalmazás segítségével a különböző város üzemeltetési problémák.

 

Közel tízmillió forintból tovább zöldült Szolnok. A környezetvédelmi alapból 3,5, míg a fásítási program alapján további 6 millió forintot használtunk fel fásításra. Többféle fát, elsősorban kőrist, hársfát, juhart, törökmogyorót ültettek ki a szakemberek. Kiemelten érintett volt a Széchenyi lakótelep (azon belül is az Aranyi Sándor út, a Karczag László út, Hild Viktor út, illetve a Botár Imre úti játszótér), a Baross és a Boldog Sándor István körút.

Fodor György, a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok NKft. vezetője elmondta: a kft. közfoglalkoztatottjai az őszi hónapokban közel 86 tonna zöldhulladékot gyűjtöttek össze, míg az egész éves mennyiség mintegy 164 tonna volt.

 

Helyi hírekSzolnokkerékpárútkörnyezetvédelem