Február 15-én adják át teljesen kipakolva, kiürítve a Szegő Gábor Általános Iskolát a kivitelezőnek. Ekkor kezdődik ugyanis az intézmény szeptember 13-ig tartó felújítása.
Türelmet és segítőkészséget, együttműködést kért a szülőktől az iskolai értekezleten Szalay Ferenc polgármester. A városvezető elmondta, hogy az iskolát lényegében teljes egészében felújítják.
- Ez a város egyik ikonikus iskolaépülete, éppen itt volt már az ideje a felújításnak - mondta a városvezető. - Pont az iskola patinája az, mi nehezíti a dolgunkat, hiszen a műemlékjellegű épületet sokkal körültekintőbben, szigorú szabályok szerint kell rekonstruálni.

A szülői értekezleten elhangzott, hogy az első három évfolyam az egykori Abonyi úti iskolába mennek a beruházás ideje alatt, míg a többiek a Konstantin útiba.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.