2024.03.29, Péntek

Az északi Zagyva-híd átépítésével indul Szolnok városfejlesztési programja

info.szolnok.hu

2018.05.11. 12:11

A Sebestény körúti átkelő felújítása egy 2,6 milliárd forintos befektetéssorozat része, melyben többek között 2 kilométerrel meghosszabbítják a körutat is.

Hirdetés

Miután 2016 augusztusában bejelentették, hogy egy több mint 2,5 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztés indul el Szolnokon, csütörtökön kiderült, a projekt első üteme júniusban megkezdődhet. Az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív program 2,6 milliárd forintos támogatásából megvalósuló Mester utcai befektetés első elemeként a Zagyván átívelő Sebestyén körúti hidat újítják fel és építik át.

Szalay Ferenc polgármester sajtótájékoztatóján elmondta: az átkelő állapota annyira leromlott, hogy elodázhatatlanná vált a felújítása. A projekt során nem csupán a korlátokat és az útburkolatot javítják ki, hanem szerkezeti korrózióvédelmet is kap a műtárgy.

A tervek szerint június közepén megkezdődő beruházás fő szakasza 5 hónapot fog igénybe venni, részben részleges, részben teljes hídzár mellett. Ezt követően a befejező munkálatok 2 hónapig fognak tartani.

 

2-2 kilométernyi új közút és kerékpárút épül 

 

A fejlesztésben érintett városrész

A Mester úti projekt következő elemeként körforgalom épül a Városmajor úti csomópontban, valamint 2 kilométerrel meghosszabbítják a Sebestény körutat a Mester útig. Ezen felül a már használatban levő utak melletti kerékpáros utakat felújítják és új kerékpárutat is építenek a hamarosan elkészülő új útszakaszon is.

Helyi hírekútépítésSzolnokkerékpárútútfelújításTerület- és Településfejlesztési Operatív Programhídfelújítás