Több mint 60 méter hosszú hidat építenek több tíz tonnás elemekből a szolnoki elkerülőn a SWIETELSKY Magyarország Kft. szakemberei a Duna Aszfalt megbízásából.
Az M4-es autóúton most talán a szolnoki északi elkerülő szakaszon zajlanak a legizgalmasabb munkák: nemrég mutattuk be fotóriporttal a Duna Aszfalt Zrt. által épített tiszapüspöki híd egyre látványosabb szerkezetét. Augusztusban pedig a Colas-csoport és szintén a Duna Aszfalt fővállalkozásával épülő Zagyva-híd munkáiról írtunk. A projektek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásban valósulnak meg.
Az összesen 18,6 kilométer hosszú szakaszon nem csak folyók felett ívelnek át hidak, hanem a vasútvonalakat is át kell majd hidalni: most egy ilyen projektről számolunk be, melyről a kivitelező SWIETELSKY Magyarország Kft. építésvezetője, Dakos Ferenc tájékoztatta a magyarepitok.hu-t. A Duna Aszfalt alvállalkozójaként a hidat felépítő SWIETELSKY egy
63 méter hosszú, 35 méter széles felüljárót ad át, amely az ország egyik legfontosabb vasútvonala, a Budapest-Újszász-Szolnok pálya felett halad.
Az építésvezető lapunknak elmondta: mivel egy kifejezetten aktív vasúti szakaszról van szó, a munka jelentős részét kitevő folyamatot - a belső támaszközi acél főtartók beemelését - csak éjjel 1:50 és 2:50 között végezhették el, több ütemben, folyamatosan egyeztetve a MÁV-val. Az egyik ilyen alkalommal látogatott el a helyszínre fotósunk is.
Dakos Ferenc hangsúlyozta: a munka szépségét és egyben nehézségét is az előkészületek jelentették. Ez mintegy 2 hónap folyamatos előkészítést jelentett annak érdekében, hogy minden összeálljon a beemelés tervezett időpontjáig. A tartók beemelése ezek után az elvégzett munka méltó befejezése volt.
Ehhez áramtalanították a híd környezetét érintő vasúti felsővezeték szakaszt, megépítették az alépítményt, ideiglenes állványzatot építettek az acél főtartók alátámasztására. Ezt követően külön ki kellett alakítani 250 tonnás teherbírású mobil daru helyét (két külön helyszín kellett, a híd két oldalához).
A beemelések során helyükre kerültek a főtartó egységek (6 db dupla és 2 db hármas elemből álltak: hosszuk 24,1 méter). A dupla elemek összsúlya mintegy 16 tonna, a hármas elemeké mintegy 23 tonna volt.
Az autódaru volt, hogy 28 méteres távolságot kellett, hogy átérjen, és mivel minden engedélyezett éjszaka csak egy-egy órát dolgozhattak a vasúti forgalom leállításával, alkalmanként egy vagy kettő darab, több tíz tonnás elemet kellett nagy precizitással a helyére juttatni.
Miután ez a munkaszakasz lezárult, a híd szélső támaszközeibe a SWIETELSKY szakemberei már vágányzár nélkül tudták beemelni a 18-18 darab, 18,9 méter hosszú acél főtartókat.
A munkálatok a cikk elején említett 18 kilométeres szolnoki elkerülő M4-es szakasz első alprojektjében, a Duna Aszfalt fővállalkozói megbízásából dolgozik a SWIETELSKY. A Tisza-híddal megépülő 8,5 kilométeres alprojektben a cég annak a folyótól távolabb eső részén 3,31 kilométernyi négysávos autót építkezését vállalta el alvállalkozóként, melynek során 6 felüljárót és egy aluljárót is kialakítanak. A munka során egyebek mellett