2024.04.18, Csütörtök
Zagyva-híd építkezésével zárta az évet a jászberényi elkerülő projektje

Zagyva-híd építkezésével zárta az évet a jászberényi elkerülő projektje

magyarepitok.hu

2021.12.22. 08:28

A NIF beruházásában a munkák kétharmada már elkészült a 4,5 kilométeres útvonalon, 2022 nyár végén várható az átadó.

Hirdetés

Rendszeresen tudósítunk a Jász megyei Jászberényt elkerülő út harmadik, záró ütemének projektjéről, mely 2020 áprilisa óta zajlik. Az építkezés befejezése jövő nyár végére várható. Most a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től kaptunk részletes tájékoztatást a munkálatokról, illetve arról is, hogy az elmúlt időszakban mely szakaszokkal haladt a kivitelező Colas Út Zrt.-HE-DO Kft. konzorcium.

Az új 2x1 sávos út a 32-es főutat a 31-es főúttal köti össze 4,5 kilométer hosszan. A szakasz a 32-es főúthoz kapcsolódó pályarésznél nyomvonalkorrekcióval indul, a másik végpontjánál, a 31-es főútnál pedig egy meglevő körforgalomhoz kapcsolódik.

 

A képre kattintva galéria nyílik

Az új nyomvonal és a 3203-as, Gyöngyöst Jászberénnyel összekapcsoló út keresztezésében egy 25 méter sugarú, négyágú körforgalmú csomópont épül, melynek gyöngyösi ágát 150 méteren, jászberényi ágát pedig 500 méteren fel is újítják. A környező ingatlanok megközelítését pedig egy összesen 2,5 km hosszú szervizúthálózattal oldják meg.

Az új nyomvonal a Gyilkos ér I. belvízcsatorna és a Kis-Gyilkos csatorna közös medre felett egy 12 m hosszú kéttámaszú, előregyártott vasbetontartós gerendahíddal halad át. A Gyilkos ér felett szintén műtárgyon keresztül halad át az útvonal.

 

Hídgerendákat emeltek a helyükre a Zagyva felett

 

 

A Zagyva folyó keresztezésében pedig háromnyílású, 66,2 méter hosszú előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd épül.

Az utóbbi időszak talán leglátványosabb munkavégzése ezt a hidat érintette: a Zagyva feletti átkelő gerendáinak beemelésénél lapunk fotósa is a helyszínen járt.

 

 

A munkálatokhoz 48 darab, egyenként 21,8 méter hosszú, 16,42 tonna súlyú előregyártott hídgerendát szállítottak a Ferrobeton Zrt. szolnoki üzeméből a helyszínre.

A gerendákat egy 450 tonna teherbírású daruval emelték a helyükre. A gerendák rögzítését követően további betonacél szerelési munkák és geodéziai bemérésekre került sor.

 

 

Mindezt megelőzően a hídfők talajnedvességszigetelését és háttöltését is elvégezték, a közbenső pilléreken a fejgerendákat elhelyezték és a hídgerendák fogadására alkalmassá tették őket. A folyamat következő lépéseiként a hídgerendák felett a pályalemez és a pályaszerkezet munkáival haladnak majd a gépek.

 

A munkák kétharmada már elkészült

A NIF tájékoztatója kiemeli

a munka ütemterv szerint halad, mintegy 70 százalékát végezték el eddig.

 

 

Az elmúlt időszakban a főpálya több szakaszán is

  • dolgoztak a töltésépítésen és a kapcsolódó feladatokon munkálatain
  • szalagkorlátokat alakítottak ki,
  • haladtak a töltésre vezető út építkezésével,
  • illetve az aszfalt javító- és védőréteg építésével is.

 

 

Továbbá többek között a főpályához csatlakozó szervizutak kialakításán, CKT-réteggel stabilizálásán, valamint a kötőrétegük kiépítésén is előre haladtak. A 32-es számú főút körforgalmú csomópontjánál a jászberényi ágának aszfaltozását befejezték. A 32-es számú főút egy szakaszát részben elbontották.

Emellett a tájékoztató kitér többek között arra is: a Gyilkos ér felett lévő műtárgynál árok- és mederburkolási munkákon dolgoztak, betonlap burkolatok és lezáró gerendák készültek.

 

 

Galéria

ColashídépítésHE-DO Kft.Helyi hírekútépítésZagyvaJászberényNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.