2024.03.28, Csütörtök
Két év alatt 130 kilométernyi utat újítanak fel Szolnok megyében
Illusztráció: magyarepitok.hu

Két év alatt 130 kilométernyi utat újítanak fel Szolnok megyében

mti

2022.03.11. 10:00

A Magyar Közút és a Duna Aszfalt felújított pályát adott át Kengyelnél, az ünnepségen a felszólalók többek kzött összegezték 2021 és 2022 fejlesztéseit.

Hirdetés

A Magyar falu programban, mintegy bruttó 440 millió forint hazai forrás felhasználásával újult meg a 4629-es, Törökszentmiklós-Martfű összekötő út mintegy 2,8 kilométeres szakasza Kengyelnél, a Duna Aszfalt Zrt. dolgozott a projekten.

A március 9-én tartott átadón Kovács Péter, a beruházó Magyar Közút Nzrt. Szolnok megyei igazgatója elmondta: a felújításnak köszönhetően nő a forgalom biztonsága, az utazási idő is rövidül, és javul lak a település versenyképessége és a lakosok életminősége. Hangsúlyozta:

tavaly Szolnok megyében csaknem 50 kilométernyi szakaszon mintegy 7 milliárd forint értékű felújítás történt.

Idén csaknem 20 milliárd forintból mintegy 80 kilométeren várható felújítás a Magyar Közút 1458 kilométeres megyei úthálózatán – tette hozzá.

 

A növekvő helyi lakosság miatt is fontos a beruházás

 

A beruházással érintett terület

Gál József, a több mint 3500 lakosú Kengyel polgármestere üdvözölte a beruházást, amelynek köszönhetően elmondása szerint kényelmesebben, gyorsabban megközelíthető a település. Szavaiból kiderült, mivel nő a község lakossága, egyre vonzóbb Kengyel a mind a hazai, mind pedig az uniós pályázatoknak. Bíznak abban, hogy elkészül majd a 4629-es út Kengyel és Törökszentmiklós közötti szakasza is, megújulnak a belterületi utak is, és megépül a Tiszatenyőt Martfűvel összekötő kerékpárút is.

Gaal Gergely, a településfejlesztési programokért felelős miniszteri biztos : a magyar települések 91 százaléka ötezernél kevesebb lakosú, 2887 település érintett a Magyar falu programban – ismertette, majd hozzátette: a programhoz tartozó falusi útalapnak köszönhetően 3000 kilométernyi út újult meg eddig, és idén további 1500 kilométernyi fog korszerűsödni.

 

Félmilliárd forintnyi beruházás érkezett Kengyelre

Herczeg Zsolt a közelben fekvő Mezőtúr polgármestere azt mondta: számos fejlesztés valósult meg az elmúlt időszakban a térségben európai uniós, illetve hazai forrásból, és több pályázati lehetőségük lesz az önkormányzatoknak, a térségnek a jövőben is.

Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke pedig azt hangsúlyozta: az Európai Unió top plusz programra vonatkozó döntéséig nemzeti finanszírozással Magyarország elindította a program útfejlesztési fejezetét is, majd szólt arról is, hogy az előző időszakban a Területi és Településfejlesztési Programból  programból csaknem 500 millió forint érkezett Kengyelre.

Helyi hírekútépítésTörökszentmiklósmezőtúrútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.KengyelDuna Aszfalt Zrt.