2024.10.07, Hétfő
Turisztikai fejlesztések a Tisza-tavi térség hét településén
Kép: wikipedia.org/wiki/Tisza-tó

Turisztikai fejlesztések a Tisza-tavi térség hét településén

MTI

2022.11.15. 11:49

Kulturális és örökségi helyszínek turisztikai fejlesztése valósult meg a Tisza-tavi térség hét településén - közölte a kommunikációért felelős PopulArt Menedzsment Kft. kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a beruházásra mintegy 330 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán a Tiszaszentimre Községi Önkormányzat által vezetett konzorcium.

A projekt célja volt a régió látogatóbarát- és élményelemekkel bővített turisztikai fejlesztésével, kulturális örökségeinek bemutatásával növelni a térségben eltöltött vendégéjszakák számát illetve a helyi bemutatóhelyek látogatottságát

- írták.

A projekt során Tiszaszentimrén és Fegyverneken felújították a római katolikus templomot, míg Tiszafüreden és Karcagon a református templomot, utóbbi helyen megújult a zsinagóga is.

Emellett Kenderes-Bánhalmán imaház épült, Tiszaörsön pedig szakrális skanzent alakítottak ki, hogy bemutassák a hagyományos kulturális-rurális (falusi) értékeket, eszközöket - tájékoztattak.

A beruházás részeként Tiszafüred-Kócsújfalun új emlékház, Abádszalókon víziszínpad épült, Tiszaszentimrén tematikus játszó- és pihenőparkot alakítottak ki - írták a közleményben.

Helyi hírekTisza-tóturisztikai fejlesztésJász-Nagykun-Szolnok megyeegyházi fejlesztések