2025.02.13, Csütörtök
Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták
Illusztráció, unslpash.com

Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták

JNSZMVAKOK

2025.01.24. 09:00

Az integráció jegyében ebben az esztendőben ismét pályázatot hirdetett amatőr írók számára a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, immár tizennegyedik alkalommal. A „Fények vakondja” elnevezésű pályázat egy nemzetközi magyar nyelvű verseny, amelyen látássérült és látó személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal - derül ki az egyesület lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

"Egyesületünk elnöksége nemrégiben határozott arról, hogy kiírja, pontosabban folytatja a korábban is nagy sikernek örvendő művészeti pályázatot. Minden évben egy-egy tematika köré épül a verseny. Az idei év témája vármegyeszékhelyünk, Szolnok. Ezzel is tisztelegve városunk előtt, amely idén ünnepli fennállásának kilencszázötvenedik évfordulóját. Egyesületünk így kapcsolódik a „Szolnok 950” elnevezésű programsorozathoz" – kezdte Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke.

"Szolnok a múltban, a jelenben, a jövőben, az író emlékezetében, a képzeletében és a fantáziájában, ez az idei pályázatunk témaköre. Egyszóval minden olyan novellát várunk, ami szeretett városunkhoz kötődik   valamilyen formában, legyen az például egy személy, egy illat, egy épület vagy egy életérzés"  – tette hozzá Lukács Ágota, a pályázat koordinátora.

Pályázni 2025. január 20-tól 2025. március 16. éjfélig lehet

MInt arra felhívják a figyelmet: a jeligével ellátott novelláit bárki beküldheti, egy személy kettő művel is pályázhat. A műve(ke)t szöveges dokumentum formájában várják, kérik, hogy a képeket, képformátumot mellőzzék.

A művek terjedelme ne legyen több három oldalnál, és Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel készüljön. Kizárólag prózai alkotásokat várnak, a verseket automatikusan érvénytelennek nyilvánítják.

A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek. Így a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is csak a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérnek minden pályázót, válasszon magának egy jeligét és egy „biztonsági” pótjeligét is arra az esetre, ha a választott neve már foglalt lenne. Aki több művel pályázik, minden műhöz külön jeligét adjon meg. Ezzel a jeligés rendszerrel is szeretnék biztosítani a verseny tisztaságát.

A verseny végeredményének kihirdetésére Szolnokon kerül sor

Az egyesület a Költészet Napja, valamint a pályázat eredményhirdetése alkalmából szervezett kulturális rendezvényén hirdeti ki az eredményeket, melynek az időpontja 2025. április 10. A díjátadó ünnepség délelőtt 10 órától kezdődik Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény dísztermében.

Az első három helyezett értékes díjban részesül.

A pályázati adatlap és pályázati kiírás, valamint további információ a pályázattal kapcsolatban e-mailben kérhető Lukács Ágota pályázati koordinátortól a [email protected] e-mail címen. A későbbiekben pedig az egyesület honlapjára, a https://www.jnszmvakok.hu/-ra, valamint az egyesület Facebook-oldalára is kerülnek majd fel információk az irodalmi pályázatukkal kapcsolatban – hangsúlyozta a megyei szervezet elnöke.

"A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnökeként nagy örömmel is büszkeséggel tölt el, hogy hagyományt teremtettünk, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy küldje el novelláját nekünk" – zárta szavait Pesti Zoltánné.

Helyi hírekpályázatköltészetMűvészetművészeti pályázat Szolnok