A bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos jogszabályi változásokról, valamint azok gyakorlati alkalmazásáról tartottak képzést három megye kormányhivatalának vezetői, munkatársai számára. A módosításokkal a kormány jelentős lépést tett az egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb közigazgatás kialakítása érdekében, hiszen többek között egyszerűsödnek az eljárási szabályok, kevesebb lesz az engedélyhez kötött tevékenység, és csökkennek az ügyintézési határidők. A kollégákat Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott köszöntötte.
A Miniszterelnökség több helyszínen tart képzést a 2016. január elején hatályba lépett módosításokról. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalba szervezett konzultációra még a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megyei járási hivatalvezetők, a hatósági osztályvezetők, valamint a kormányhivatalok hatósági feladatkört végző főosztályainak vezetői is meghívást kaptak.
A program kezdetén Dr. Kállai Mária kormánymegbízott köszöntötte a résztvevőket. Az elmúlt néhány év a közigazgatás szempontjából igen mozgalmas időszak volt, amely jelentős szervezeti és hatásköri változásokkal járt. Ez egyaránt érintette az önkormányzatokat és a területi közigazgatást is. A változtatás célja egyértelműen egy hatékonyabb, a modern társadalom és gazdaság érdekeinek jobban megfelelő szolgáltató jellegű közigazgatás kialakítása volt.
A Kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy a közigazgatás olyan jellegű átalakítása valósuljon meg, amely érzékelhetően a társadalom és a nemzetgazdaság szempontjait helyezi előtérbe. Ezek a törekvések a bürokráciacsökkentés mellett ügyfélközpontú kultúraváltozást eredményeznek, valamint növelik az ország versenyképességét is- mondta a kormánymegbízott.
A megnyitót követően a Miniszterelnökség munkatársai közreműködésével kezdetét vette a szakmai program.
forrás: JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.