A Szentkirályi Ásványvíz jótékony programjában futással gyűjtötték össze a részvevők a fejlesztéshez szükséges pénzt.
„Szeretném ha a testedzés és az egészséges életmód beépülne az életetekbe” – mondta el a Szentkirályi Általános Iskola igazgatója tanulóinak az intézmény új tornapályájának keddi átadóján. Katzné Almási Zsuzsanna megköszönte a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. adományát, melynek köszönhetően a már eddig is jó sportoló diákok még több lehetőséget kapnak az aktív játékra.
Az iskolavezető szavaiból kiderült: a sportolással jobban járnak a gyerekek, mintha túl nagy hangsúlyt fektetnének az okostelefonokra és laptopokra. Ezt követően az intézményvezető háláját fejezte ki az ásványvízgyártónak azért, hogy pénzzel, a Gyűjtsd velünk a kilométereket program résztvevőinek pedig azért, hogy energiájukkal és idejükkel támogatták a gyerekek sportéletét.
"Ezek az eszközök közösségformáló erőt jelentenek, biztos vagyok bennem, hogy a hétvégi sportnapunkon nem csak a gyerekek, hanem a szülők is ki fogják próbálni őket"
- mondta el az igazgató. A Szentkirályi hosszú ideje támogatja az iskolát és a várost – hangsúlyozta még Almási Zsuzsanna.
Az ásványvízgyártó a Telekom Vivicittá Futás hivatalos italaként is aktív abban, hogy az egészséges életmód felvételében segítsen a kicsiknek és a nagyoknak. Ennek a részeként hoztak létre egy Facebookon keresztül futó programot, melyben a részvevők privát üzenetben küldték el a Szentkirályinak az általuk lefutott kilométereket. Minden kilométer 500 forintnyi adományt ért: a részvevők kitartásának köszönhetően másfél millió forintot adományozott az iskolának a Szentkirályi. Ebből az összegből alakították ki az új sportpályát.
Szabó Gellért, a község polgármestere kiemelte: egy kisebb népmozgalmat indított el az ásványvízgyártó, ennek köszönhető az, hogy felállíthatták az új tornaeszközöket a gyermekeknek. „Ép testben ép lélek” – idézte egy ókori költő szavait a tanulóknak a tisztviselő, majd kifejtette: az eredeti verssort író Juvenalis imádságos életre is szólította egyben a fiatalságot.
Szabó Balázs vállalati kapcsolatokért felelős igazgató a Szentkirályi képviseletében kiemelte, a cégnek Magyarország piacvezető ásványvíz- és meghatározó üdítőipari társaságaként rendkívül fontos az egészséges életmód és a sport támogatása.
A cég szentkirályi kötődésére tekintettel igyekeznek nem csupán a helyi értékeket, de az itt élő fiatalokat is rendszeresen támogatni
– fejtette ki.
Szabó Balázs utalt arra is, hogy a vállalat bízik abban, hogy az elkövetkező években az ásványvíz bekerülhet a hungarikumok közé is.
Ezt követően az esemény lezárásaként a Szentkirályi futónagykövete, a triatlonista Turóczi Réka vezetésével a résztvevők kipróbálták az új sporteszközöket, külön figyelmet fordítva a biztonságra is.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.