2020.10.26, Hétfő

Hirdetés

Az arTúr Fesztivál és a 25. jubileumi Túri Vásár előkészületeiről

mezotur.hu

2016.07.29. 11:13

Az idei évben 2016. augusztus 9-13-ig zajlik Mezőtúron az arTúr Fesztivál és augusztus 14-én a hét megkoronázásaként a 25. jubileumi Túri Vásár.

Hirdetés

Az arTúr Fesztivál és a 25. jubileumi Túri Vásár témakörében sajtótájékoztatót tartott Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, valamint Bordács László a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, a kísérő rendezvényeket és az augusztus 19-20-21-i programokat Szűcs Dániel a Művelődési Oktatási és Sport Bizottság elnöke ismertette.

Polgármester úr tájékoztatójában kiemelte, hogy az önkormányzat részéről mindenesetben kiemelt figyelmet fektetnek a hagyományok ápolására. Köszönetét fejezte ki a támogatóknak, hiszen nagyon sokat jelent segítségük. Külön köszönet illeti Balogh Zoltán urat, az Emberi Erőforrások miniszterét, hiszen 2016-ban kiemelten támogatásban részesítette a szóban forgó rendezvényeket. Polgármester úr elmondta, hogy idén is több helyszínen zajlanak az események, amelyek ebben az évben is ingyenesen várják a nagyközönséget.

Majd Bordács László, a főszervező Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a különböző tudnivalókról tájékoztatta a sajtót. Elmondta, a program összeállításnál törekedtek arra, hogy minél több helyszín bemutatásra kerüljön, illetve minél több korosztály megtalálja saját maga számára a legmegfelelőbb programot. Az országosan ismert és elismert fellépők mellett fontos szempont volt, hogy a helyi előadók is bemutatkozhassanak városban. A hét kínálatában kiállítások, filmvetítések, komoly- és könnyűzenei koncertek produkciói szerepelnek. A Túri Vásár napján az egész napos színpadi programok, valamint vásári forgatag várja a látogatókat. Jelenleg a vásározók száma 150 felett van, a jubileum alkalmából Mezőtúr Város Önkormányzatának támogatásával a mezőtúri népművészek díjmentesen vehetnek részt a vásárban. A 25. évforduló alkalmával több meglepetés programmal készülnek a szervezők, úgy, mint látványos galambfeleresztés, ingyenes városnéző kisvonat, valamint kiépítésre kerül az úgynevezett "mesterségek tere", ahol több kézműves, tárgyalkotó mutatja be mesterségét. Ügyvezető úr kiemelte, hogy 2016-ban is számítani lehet útzárra, ez szombat 12 órától lép életbe a Szolnoki úton és vasárnap éjfélig tart majd. 

Végül Szűcs Dániel a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke, egyben az augusztus 20-21-ei programok szervezője tájékoztatása következett. Kihangsúlyozta, hogy a rendezvények kísérő programjai is igen széleskörűek lesznek, sor kerül bronzöntésre, XV. Túri Vásár Kupa horgászversenyre, Motoros akrobata bemutatóra, ismét lesz főzőverseny a Túri Vásár napján, valamint a város kiállítótermei is várják az érdeklődőket. Mezőtúr augusztus 19-20-21-én is egy színes programcsomagot kínál a térségben és a városban élők számára egyaránt. Ebben az időszakban kerül megrendezésre a testvértelepülési találkozó, ahol „Europe for Citizens” (569957- CITIZ-1-2015-2HU-CITIZ-TT) „Gyermekfejjel az Unióról - Gyermekszájjal a Jövőről” című sikeres pályázatnak köszönhetően közel 100 külföldi vendég érkezik a városba a testvérvárosokból. Augusztus 20-án az Államalapítás Ünnepe alkalmából rendezett városi ünnepségen vehetnek részt az érdeklődők a Kossuth téren, illetve ezen a napon kerül sor a lampionúsztatásra, majd 21-én a Berettyó Kupa sárkányhajó versenyre. 

forrás: mezotur.hu