2021.10.27, Szerda

Jászberényben juthat ki az Eb-re a női utánpótlás röplabda-válogatott

mti

2017.01.13. 13:06

A magyarok pénteken a dánok, szombaton a spanyolok, vasárnap pedig a németek ellen játszanak egyformán 17 órás kezdéssel.

Hirdetés

Hazai környezetben, Jászberényben harcolhatja ki az Európa-bajnoki szereplést az U18-as női röplabda-válogatott, amely a hétvégén Dánia, Spanyolország és Németország ellen játszik selejtezőt.

   

Elsősorban azért esett Jászberényre a választás, mert szerették volna elismerni a város és a klub sportágért tett erősfeszítéseit, mondta Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára

Szabó Tamás polgármester hangsúlyozta, nagyon örülnek, hogy egy ilyen eseménynek lehetnek a házigazdái, egyúttal kijelentette, az önkormányzat elkötelezte magát a sportág mellett. 

Molnár László, a Jászberényi RK elnöke úgy fogalmazott: hatalmas megtiszteltetés, hogy egy három évvel ezelőtt gyakorlatilag újjáalakult klub ilyen rangos eseményt szervezhet. Azért is fontos számukra ez a torna, mert szeretnék felhívni az utánpótlás figyelmét a sportágra.

Szabados István, a szövetség utánpótlás igazgatója kifejtette, bizakodva várják a selejtezőtornát, amelyen a német csapat tűnik a legnehezebb ellenfélnek, de a dán és a spanyol együttes is komoly játékerőt képvisel.

 

Mivel a nyolc selejtezőcsoportból a győztesek mellett a három legjobb csoportmásodik is kijut az áprilisi, hollandiai kontinensviadalra, egy esetleges vereséggel is sikerülhet kiharcolni az Eb-szereplést.

Kotormán Réka, a válogatott csapatkapitánya elmondta, január 2-a óta napi két edzéssel készülnek a selejtezőre, s minden feltétel adott a sikerhez. Fantasztikus érzés számukra, hogy Magyarországon rendezik ezt a tornát, hiszen ennek a korosztálynak gyakorlatilag ez az első nagy eseménye.    
    

KitekintőJászberényröplabda