Brahms Magyar táncai is megszólalnak a Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri TérTáncKoncertjén Fischer Iván vezényletével június 17-én a Szent István-bazilika előtti téren.
A koncertet a januárban elhunyt Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája emlékének ajánlják - közölte a zenekar az MTI-vel.
Szólistaként közreműködik Lendvai Csócsi József és Lendvay József hegedűművész, cimbalmon pedig Lisztes Jenőt, Vadász Károlyt és Farkas Mihályt hallhatja a közönség. A Fesztiválzenekar hagyományos szabadtéri koncertjét a közönség ezúttal is papírszékeken ülve élvezheti, amelyet aztán haza is vihetnek. Az eseményen a részvétel ingyenes.
A Magyar táncokra 500 hátrányos helyzetű és szerencsésebb sorsú térségből érkező, roma és nem roma fiatal táncol majd együtt Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész koreográfiájára. A fiatalok Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Csongrád és Pest megyéből érkeznek.
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben szervezte meg először a TérTáncKoncertet.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.