2024.12.03, Kedd

Generációk táncoltak a színpadon

kormanyhivatal.hu

2016.11.28. 13:14

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozót a megyeszékhelyen. A szolnoki Agóra színházterme ezúttal is megtelt a műfaj kedvelőivel, családtagokkal.

10 évvel ezelőtt a Szolnoki Népdalkör idősebb tagjainak hiányérzete hozta felszínre a rendezvény megvalósítását szorgalmazó ötletet. Az az érzés, az az aggódás, amelyet az általuk képviselt és szeretett érték elvesztése miatt éreztek. Ez a kezdeményezés mindenkit megérintett. Mellé állt a szakma, a város vezetése és mellé állt a közönség is. Az eltelt időszakban csak egy évben nem sikerült megtartani a város kulturális életének egyik sikeres rendezvényét, amikor egy színpadon több generáció is megmutathatja egymásnak és a közönségnek tudását.

 

A népzenei és néptánctalálkozót ezúttal is Dr. Kállai Mária nyitotta meg: Azt gondolom, hogy mindenki, aki megérti és értékeli saját nemzetének zenéjét, táncát, népdalait, az soha többé nem tud, és nem is akar szabadulni attól a semmihez sem fogható lelkében visszhangzó érzéstől, amelyet általa kap - mondta a kormánymegbízott.

Minden magára is adó nemzet igyekszik a múltját megőrizni és átadni azt a jövő nemzedékének. A szolnokiak is így tesznek, mert büszkék a múltukra és azt gyermekeik által örökítik tovább. A nemzeti kultúra megélése, továbbörökítése nagy felelősség. Mai korunk kiemelt ízlésformálója a média. Éppen ezért öröm, hogy ma már olyan kiváló műsorban köszön vissza nemzeti kultúránk, mint a nagysikerű Fölszállott a Páva. Az egyre népszerűbbé váló műsorban minden évben megyénket is képviselik azok a versenyzők, akik ország-világ előtt meg szeretnék mutatni tudásukat és örömmel vállalják még az izgalmakat sem mellőző versengést. De nemcsak részt vesznek, de fényes győzelmeket is aratnak. Gondoljunk csak a szolnoki Kacsó Hangára, vagy a Jászság Népi Együttesre-tette hozzá Dr. Kállai Mária.

 

Az ez évi programban a város majd’ mindegyik népdal és néptánccsoportja fellépett. Volt olyan műsorszám, amikor a műfajt képviselő összes generáció egyszerre táncolt és énekelt a színpadon.

A programot ezúttal is nagysikerű táncház zárta.

agoraszolnok.hu

 

KultúraSzolnokAba-Novák Agóra Kulturális KözpontItt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozó