A festményt március 7-én, kedden 17:00 órakor mutatja be Farkas-Gattyán Adrienn Zóra művészettörténész.
Az ünnepélyes festménybemutató zenei aláfestését a Palotásy János Zeneiskola növendékei adják. A mű bemutatása után kötetlen beszélgetés lehetséges a festőművész pályájáról, alkotásairól a család tagjaival és a jelenlévő képzőművészetet kedvelő vendégekkel.
Ezt követően a festmény március végéig tekinthető meg a Galéria nyitvatartási idejében.
BAKKY Sándor (1920. március 21 – 1965. január 6.) festőművész Jászberényben született, annak a Bakky családnak a tagjaként, amelynek köréből több számon tartott művészt, elsősorban zenészt ismerhetünk.
A Képzőművészeti Főiskolán mesterei Szőnyi István és Elekfy Jenő voltak, de Egry Józsefet is mestereként tartják számon. Számos tárlaton vett részt elsősorban a fővárosban és a Balaton környékén, hisz Balatonfüreden élt. Munkásságával számos szakkiadvány foglalkozik, munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában is.
Az Arácsi part című festmény sajátos és jellegzetes Bakky-mű. A sokak számára oly kedves Balatont ábrázoló tájkép magán hordozza a festő legismertebb kézjegyeit. A képre jellemző a horizontális tagolás, mely lágy kontúrvonallal teszi lehetővé, hogy a különböző egységek egymásba olvadjanak. A kép felső felében a türkiz árnyalatú kék ég tűnik elő a felszakadó, kicsit borongós felhők mögül. A nap ugyan nem bújik elő, de az idő ideális lehet a vitorlázásra. A kép előterében a partvonal látképe terül el, fák, házak és domborzati elemek elmosódó foltként olvadnak egybe. Dominál a sárga, a narancs és a zöld. Néhol a barna választja el őket egymástól. A halvány, világos árnyalatok békét és nyugalmat árasztanak. A realisztikus ábrázolásmód keveredik az impresszionista elemekkel. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon élrajzírója szerint Bakky Sándort “a neoavantgárd több kiemelkedő művésze tartja elindító és útmutató mesterének.”
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.