A Habana Social Club utoljára még Európában egy hatalmas koncert turnén vesz részt 9 ország érintésével. Június 11-én, Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban búcsúznak el a közönségüktől.
Chabez Alberto Reyes, az együttes frontembere Kuba leghíresebb színpadain zenél. Egyik fellépése után egy amerikai producer szerződést kínált neki, így a jövő évtől saját műsorral szórakoztathatja Las Vegas közönségét.
A legendás Buena Vista Social Club egyetlen és méltó utódjának tartott zenekar, a Habana Social Club feloszlik frontembere új karrierje miatt, de előtte elköszönnek a rajongóitól. Az európai turné során június 16-án jutnak el a magyar közönség elé a Budapest Park Színpadán, június 11-én pedig Szolnokon játszanak. A zenekar a szintén világhírű Tropicana Club szólótáncosaival egészül ki.
A műsorban megszólalnak a legnagyobb kubai slágerek: Flor palida, Chan–Chan, Bailando, Vivir Mi Vida, El Carneval, Guantanamera, Caballo viejo, Represent Cuba, vagy az Angelo, amelyet Ricky Martin is feldolgozott.
A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club jelenleg 11 zenészből áll.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.