Az ingyenes tankkönyvek és nyelvvizsga támogatás mellett a rászoruló gyermekek étkeztetésére is kiemelt figyelmet fordítanak.
Elkészült a jövő évi költségvetési javaslat, melyben fontos célként jelölték meg az oktatási ágazat fejlesztését. A dokumentum rögzíti, hogy a versenyképes munkaerő biztosítása érdekében kiemelten fontos a nyelvtanulás intenzitásának növelése és az idegen nyelvi oktatás fejlesztése. Az idegen nyelvi stratégia részeként a 2019/2020-as tanévtől kezdve lehetőség nyílik a gimnáziumi és szakgimnáziumi 9. és 11. évfolyamos tanulók célnyelvi országokba történő kéthetes kiutazására. A kiutazás iskolai, csoportos, vagy egyéni pályázat révén valósulhat meg.
A program célja a tanulók nyelvtudásának fejlesztése, különösen az idegen nyelvi kommunikáció terén. A 2019-27 között megvalósuló idegen nyelvi stratégiára 35 milliárd forintot tartalmaz a javaslat.
A fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatására csaknem 2 milliárd forintot különítenének el, a vezetői engedéllyel összefüggő hozzájárulásra pedig 1,14 milliárdot. A beterjesztett javaslat kitér arra is, hogy a tankönyvellátás ingyenessége teljes körűvé válik a 2020/2021. tanévtől. A köznevelés nappali rendszerű iskolai oktatásában résztvevő valamennyi tanuló számára központilag biztosított lesz az ingyenes tankönyvellátás.
Az intézkedéssel már a 10-12.évfolyamosok és a 13-16. szakképzési évfolyamok tanulói is ingyen kapják a tankönyveket. Az előterjesztés fejezeti előirányzatai szerint a hit és erkölcstan tankönyvtámogatására 6,5 milliárdot biztosítanának, míg köznevelési szerződésekre csaknem 4 milliárdot különítenének el. A Nemzeti Tehetségprogram 3,3 milliárd forinttal szerepel a dokumentumban.
Továbbra is támogatnák a Nemzeti Pedagógus Kart, 98 millió forinttal. A Klebelsberg Központ személyi juttatásokra 435,3 milliárdot, dologi kiadásokra 78,1 milliárdot, beruházásokra 9,37 milliárdot kapna. Az Oktatási Hivatal személyi juttatásokra 5,5 milliárddal, dologi kiadásokra 1,57 milliárddal számolhatna.
A javaslat tartalmazza, hogy a gyermekétkeztetés költségvetési finanszírozásával a bölcsődétől az iskoláig biztosítani kívánja a kormány. A cél, hogy minden gyermek színvonalas étkeztetésben részesüljön, és minden rászoruló gyermek legalább napi egyszer - már az iskolai szünidőkben is - meleg ételhez jusson.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.