Magyarországon elsőként indul állatvédelmi szakállatorvos- és állatvédelmi szakjogászképzés ősszel - tájékoztatott az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ.
Az állatvédelmi szakállatorvos-képzést az Állatorvostudományi Egyetem azoknak indítja, akik legalább hároméves általános állatorvosi szakmai gyakorlattal rendelkeznek, az állatvédelmi szakjogászképzést pedig - a Miskolci Egyetemmel közösen - végzett jogászoknak.
Utóbbi képzésben az állatvédelmi joganyag magas szintű és részletes oktatása mellett az állatvédelem állatorvosi, pszichológiai, kommunikációs, gazdasági, szociológiai és antropológiai vonatkozásaival is megismerkedhetnek majd a jelentkezők.
A szakjogászképzés meghirdetéséről szóló együttműködési megállapodást kedden írta alá a két egyetem - olvasható a közleményben, amelyben idézték Sótonyi Pétert, az Állatorvostudományi Egyetem rektorát is: "az állatvédelem korunkban egy dinamikusan fejlődő, különböző tudományágakon átívelő területté vált, ezért fontos, hogy sokszínű, multidiszciplináris megközelítési módot sajátítsanak el az állatvédelmi ügyekben közreműködő szakemberek".
Sportpálya, útfelújítás, játszótér és fitneszpark is megtalálható a projektek között.
Sportpálya, útfelújítás, játszótér és fitneszpark is megtalálható a projektek között.