Közel hetven dolgozó vehetett át elismerést a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. ünnepségén a szövetkezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.
Közel hetven dolgozó vehetett át elismerést a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. ünnepségén a szövetkezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Csepeli Lajos vezérigazgató, Dr. Kállai Mária kormánymegbízott és Szalay Ferenc polgármester is köszöntötte a résztvevőket.
Közel hetven dolgozó vehetett át elismerést a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. ünnepségén a szövetkezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.
– Kilenc megyében vagyunk jelen, hetvennyolc településen száznegyvenegy boltot üzemeltetünk, 1650 dolgozónak adunk munkát, és közel 200.000 törzsvásárlónk van – hangoztatta a vezérigazgató, aki a COOP társadalmi szerepvállalásáról, a stabilitás jelentőségéről, a vevő elsődlegességének fontosságáról is szólt.
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.