2026.11.05, Csütörtök
84 szépkorú alkotó mutatja meg, hogy a kreativitásnak nincs korhatára Szolnokon
pexels.hu

84 szépkorú alkotó mutatja meg, hogy a kreativitásnak nincs korhatára Szolnokon

agoraszolnok.hu

2026.11.05. 13:40

Összesen 158 alkotást mutatnak be a szolnoki Aba-Novák Agórában, ahol Jász-Nagykun-Szolnok megye 84 szépkorú alkotójának munkáiból nyílt különleges kiállítás. A tárlat november 7-ig várja az érdeklődőket, a legkiemelkedőbb alkotásokat pedig november 5-én díjazzák.

Az „Az alkotás öröme kortalan” című kiállításon négy kategóriában – textilmunkák, képzőművészeti alkotások, iparművészeti munkák és egyéb kreatív művek között – ismerkedhetnek meg a látogatók az idősebb generáció művészi világával. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa a szépkorúak kreativitását, tudását és alkotókedvét, egyúttal lehetőséget teremtsen számukra a bemutatkozásra és a közösségi élmények megélésére.

A kiállítás ünnepélyes díjátadóját november 5-én, 10:30-kor tartják, ahol a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb munkákat ismerik el. A közönség szavazatai szintén szerepet kaptak a kezdeményezésben: a látogatók november 4-én 16 óráig adhatták le voksukat kedvenc alkotásaikra.

A tárlat november 7-ig tekinthető meg a szolnoki Aba-Novák Agóra aulájában. A kiállítás arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az alkotás öröme és a közösségi aktivitás az idősebb korban is fontos szerepet játszhat, a szépkorúak tapasztalata és kreativitása pedig a helyi közösségek számára is értéket jelenthet.

Helyi hírekSzolnok városaképzőművészetidősek