2024.12.03, Kedd

A kiválóan felkészített katonák, rendőrök és terrorelhárítók életszerű helyzeteket leképezve hatékonyan tudnak fellépni az esetleges veszélyekkel és a terroristákkal szemben.

A jogszabályi feltételek megteremtésén túl a rendért és biztonságért felelős szervezetek hatékony együttműködésével lehet garantálni az emberek biztonságát - hangoztatta a honvédelmi miniszter Szolnokon.

A Magyar Honvédség és a Terrorelhárítási Központ közös gyakorlatán Simicskó István a résztvevők feladataként határozta meg, hogy minél magasabb szinten garantálják a magyar emberek biztonságát. Erre azért van szükség, mert jelentősen nőtt Európa terrorfenyegetettsége.

A miniszter a Thököly úti egykori laktanyában tartott gyakorlat után emlékeztetett: az Országgyűlés döntése értelmében új különleges jogrendként bekerült az alaptörvénybe a terrorveszélyhelyzet, amelynek elrendelésével, ha szükséges, a Magyar Honvédség erre felkészített erői is segíthetik a rendőrök munkáját.

A "különleges műveletisek" világszerte hatékonyan látják el biztonsági feladataikat, a nemrégiben létrehozott Katonai Rendészeti Központ is a magyar emberek biztonságának erősítését szolgálja.
Az elmúlt egy-másfél évben szoros együttműködés kezdődött a Terrorelhárítási Központ szakembereivel. Véleménye szerint a keddi szolnoki gyakorlat meggyőző volt.


A honvédelmi miniszter bízik abban, hogy nem fogja ilyen típusú támadás érni az országot, de "sosem lehet kizárni, hiszen ez benne van a mai európai és világpolitikai helyzetben". A hadviselés formái megváltoztak, a hátország, a civil emberek biztonságáért még többet kell tenni, de a szakemberek felkészültek. Ezután is lesznek hasonló gyakorlatok, mert a tudást folyamatosan szinten kell tartani.

 

Az elmúlt egy évben jelentősen növelték a - zászlóaljból ezreddé vált - különleges műveletisek felkészültségét és létszámát.
Létrehoztak különböző együttműködési formákat, fórumokat, amelyek kellő keretet adnak, hogy hatékonyan tudják szolgálni az ország biztonságát, ilyen például a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) , a nemzetbiztonsági kabinet és a nemzetbiztonsági munkacsoport működése is.

 

Sándor Tamás, a MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred parancsnoka jelezte: alapvetően a rendőrség munkáját segítik különböző speciális képességeikkel. A gyakorlat során biztosították a "külső gyűrűt", megtisztították a menekítési pontot, utána a terrorelhárítási központtal közösen kialakították a menekítési folyosót.

 

Szilágyi József, a Terrorelhárítási Központ műveleti igazgatója kérdésre válaszolva elmondta: az összes gyakorlat már megtörtént cselekményekre épült. 
A keddi gyakorlaton az első szemleponton, a városi sportcsarnoknál robbantásos terrorista támadás felszámolása volt látható. A másodikon, a Thököly úti egykori laktanyában túszejtőket ártalmatlanítottak és kimenekítették a civileket. Más helyszíneken a "kritikus infrastruktúra" (például vasútállomás) és a közintézmények védelmét mutatták be.

AktuálisSzolnokrendőrségMagyar HonvédségTerrorelhárítási Központ Simicskó István