Kölcseyt és Zrínyit a 21. században is ismerni kell

„Szolnok a magyar képzőművészeti élet hagyományosan fontos központja 1902, tehát létrehozása óta” – mondta el a társrendező Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója, Dr. Hóvári János.

A Szolnoki Művésztelep létrehozásáról a legutóbbi lapszámban Dr. Hóvári János is írt, aki a Szolnoki Művésztelepen rendezett beszélgetésen elmondta: „lehet, hogy egy hajóra szálltunk fel, ahol a különböző művészeti ágak találkoztak, mint egy modernkori Mayfloweren.” Elmondta: célja, hogy a különböző hajókon utazók találkozzanak, és érezzék, nincsenek egyedül.

 

„Nagyon sok tehetséges ember él ebben az országban, akik tisztában vannak azzal, hogy felelősek vagyunk azért, milyen lesz a 21. század. Rajtunk múlik, hogy az értékvilág, amely Kölcseyé, a költő Zrínyi Miklósé vagy Aba-Novák Vilmos festőművészé, beleépüljön a 21. század értékvilágába.” Azt is kifejtette: világunk paradigmaváltáson megy keresztül. Ahogy egykor a nyomtatott kultúra első nagy akciója a reformáció volt, amellyel a ma napig velünk élő mozgalmat indítottak, nagy változást hozott a 19-20. század fordulóján a film megjelenése.

 

„De ennek a korszaknak is vége, a ’80-as évektől, a harmadik ipari forradalomtól elöntött minket a digitális korszak, amelyben új megközelítési lehetőségek születtek. Ezt a digitális világot meg kell ragadni az értékek terjesztésére, meg kell birkóznunk a digitalizmus rendszerével, ahogy őseink megbirkóztak a könyvnyomtatással. Kölcseyt és Zrínyit a 21. században is ismerni kell, mert ha nem, akkor valamit elveszítettünk” – fogalmazott a főigazgató.

 

Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője elmondta: „folyamatosan történeteket mesélünk, és nincs olyan igazság, melyet személyes élményeken keresztül ne lehetne elmesélni”. Úgy látja: ha egy történet igaz, bármikor igaz: akár szóban, mozdulatban, akár képben. Ennek az igazságát talán régebben, több ezer évvel ezelőtt jobban ismerték: amikor a történeteket szemtől szemben adták át. Ahogy azonban sokasodott az emberiség, a szemtől szembe történő kommunikáció megfogyatkozott, így kevesebb örökérvényű történettel találkozhattak a közösségek. Elkezdték tehát leírni a történeteket, és ennek köszönhetjük ma az irodalmat, amely eljuttat minket a szemtől szembeni átadáshoz.

 

 

„A képzeletünkben, amikor egy novellának vagy egy regénynek az alanyává szegődünk, akkor átélhetjük a történetmesélés szemtől szemben ható misztériumát.” Ugyanakkor homokórához hasonlította Verebes György a művészeteket: „folyamatosan forgatjuk a homokórát a művésztelepen, amelynek egyik oldalán a művészek, a másik irányba fordítva Szolnok és közössége juthat hozzá a történetekhez.”