2024.04.19, Péntek

Első ülését tartotta a Foglalkoztatási Paktum

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

2017.03.01. 10:10

A Fórum tagjai elfogadták a projekt megalapozó dokumentumait, a Megvalósíthatósági Tanulmányt és a megye Gazdasági és Foglalkoztatás Fejlesztési Stratégiáját.

Hirdetés

 

Ahogy azt Kovács Sándor, a Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoportjának elnöke köszöntőjében elmondta, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal alkotta konzorcium „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című projektje fontos állomásához érkezett. A megvalósíthatósági tanulmány és a stratégia elfogadásával lezárult az előkészítő szakasz és kezdetét veheti a projekt megvalósítása.


Karancsi Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője a Megvalósíthatósági Tanulmány ismertetésekor elmondta, a dokumentum – mely széleskörű partnerségi együttműködés keretében készült el - a stratégiai célok eléréséhez kapcsolódóan mutatja be a projekt megvalósításának kereteit. 


Az ülésen a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Gazdasági és Foglalkoztatás Fejlesztési Stratégiáját bemutató előadásban elhangzott, a Foglalkoztatási Paktum 2020-ig tartó munkáját megalapozó fejlesztési dokumentum célja, hogy iránymutatást adjon a munkaerő-piaci szereplők számára a megye foglalkoztatási színvonalának növeléséhez, a munkanélküliség mérsékléséhez, és a munkavállalási aktivitás fokozásához. A stratégia összefoglalja a megyei foglalkoztatási partnerség fejlesztési elképzeléseit és bemutatja az azok megvalósítására tervezett beavatkozásokat.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Foglalkoztatási Paktum képzések szervezésével, a célcsoportnak és a munkáltatóknak nyújtott támogatásokkal, a helyi termékek készítésének és fogyasztásának ösztönzésével, a gyakorlatorientált szakképzések propagálásával hozzájárul a gazdaság valós igényeinek megfelelő szakképzett munkaerő biztosításához, a munkaerőhiány csökkentéséhez, illetve a foglalkoztatási szint növeléséhez.
A tárgyalt stratégia elérhető a megyei önkormányzat honlapján: http://www.jnszm.hu/…/Megyei%20strat%C3%A9gia%20tervezet%20…

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok megyefoglalkoztatási paktumJász-Nagykun-Szolnok Megyei Foglalkoztatási Paktum