2024.03.29, Péntek

Műfüves labdarúgópályát avattak Karcagon

kormany.hu

2017.07.11. 10:55

Barátságos mérkőzéssel avatták fel Karcagon a 158 millió forintból, határidő előtt megépült műfüves labdarúgópályát a Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium területén.

Hirdetés

 

Ezzel az újabb sportcélú beruházással Karcag és az egész Nagykunság gazdagodott – mondta az avatóünnepségen Fazekas Sándor.

A földművelésügyi miniszter, aki egyben a Karcagi Sport Egyesület elnöke is, hangsúlyozta: az egyesület mintegy 800 sportolója, köztük a 185 igazolt labdarúgó, valamint a középiskola és a szomszédos általános iskola tanulói - csakúgy, mint a város lakói - évszaktól függetlenül, bármilyen sportágra igénybe vehetik a kiváló minőségben, 111x72 méteres, szabvány méretben megépült pályát.

A karcagi sport fejlődéséért, elsősorban az utánpótlás-nevelés támogatásáért fogott össze a Magyar Labdarúgó Szövetség és a város. Karcag 27 millió forint önrész biztosításával, mintegy másfél éves előkészítő munka után ünnepelheti a sportpálya avatását – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, a focipálya a kistérségben egyedülálló, hiszen a település 60 kilométeres vonzáskörzetében nincs nagyméretű műfüves labdarúgópálya. A  Karcagon működő sportegyesület nemcsak a versenysport letéteményese, hanem az egész térség tömegsportjának alakítója, formálója.

Fazekas Sándor kitért arra, hogy Karcagon a sportberuházások ezzel nem fejeződtek be, a most átadott műfüves pályát öltözőépület és más kiszolgáló létesítmények egészítik majd ki, amelyek a Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium közel ötszáz diájának korszerű oktatását is szolgálja.

 


Az avatóünnepséget a Karcagi SE és az Újpest FC barátságos labdarúgómérkőzése követte.

AktuálisKarcagKarcagi Sport Egyesületműfüves labdarúgópálya