2024.10.14, Hétfő

Az ország legjobb negyedikes csapatát keresik

szolnok.hu

2017.11.07. 13:46

A FIT Kaland elnevezésű versenyre december 1-ig jelentkezhetnek a magyarországi és határon túli diákok.

Több tudományterületet felölelő országos tanulmányi csapatversenyt szervez negyedikes diákoknak a tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) felső tagozatosoknak szóló Fiatal Tehetség (FIT) Programja.
A FIT Kaland tehetségversenyre ugyanabból az intézményből érkező - három diákból és egy felkészítő tanárból álló - csapatok jelentkezhetnek.

„Első alkalommal szervezzük meg a FIT Kaland tanulmányi versenyt, amelynek célja, hogy a nem mindennapi témákon keresztül már ezt a fiatal korosztályt is bevezessük a csapatmunka rejtelmeibe és segítsük érdeklődésük kibontakozását. Mindemellett a verseny által szeretnénk egy kis bepillantást nyújtani a diákoknak a FIT Program kalandos és színes világába” - mondja Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Program szakmai vezetője.

A háromkörös verseny első fordulójában egy online elérhető projektfeladatot kell megoldaniuk a csapatoknak, amelyek a FIT Program öt képzési területéhez kapcsolódnak: robotika, természettudományos kísérletek, egészségügyi alapismeretek, pénzügyi tudatosság vagy az internetes tudatosság. Az izgalmas feladat kidolgozásához fényképes és videós tartalmakat is felhasználhatnak majd a diákok. Habár a verseny jelentkezési határideje december első napja, a most regisztrálók számára már hozzáférhető az online feladat, amelynek megoldását december 15-ig kell beküldeniük a csapatoknak.
A legjobban teljesítők mehetnek tovább a második fordulóra, amely a jelentkezéskor megjelölt – versenyzőkhöz legközelebb eső – regionális FIT-központban (Budapest, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szolnok, Veszprém) lesz megtartva. A FIT Kaland döntőjét az MCC 2018-as tavaszi országos pedagóguskonferenciáján rendezik meg Budapesten, ahol a csapatok értékelésében olyan neves személyek vesznek részt, mint dr. Kádár Annamária vagy dr. Bagdy Emőke pszichológus szakértők, akik a Fiatal Tehetség Program védnökei is egyben.

A teljesen ingyenes versenyen a kreatív és lelkes diákoknak nemcsak azért érdemes megmérettetniük magukat, mert a döntőbe jutó legjobb csapatok értékes tárgynyereményekben és élményprogramban részesülnek, hanem azért is, mert a legjobb csapat tagjai válogató nélkül bekerülhetnek a FIT Program 2018 őszén induló évfolyamába.

Az érdeklődők a versenyről és a jelentkezés feltételeiről a FIT Program honlapján, a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak bővebben.



 

AktuálisSzolnokMathias Corvinus CollegiumFIT Kaland