Szolnok önkormányzata a köztereken is hozzáférhetővé teszi a lakosok számára az internet nyújtotta lehetőségeket.
Ebben a törekvésében partnere a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., amely országos internet szolgáltatóként fontosnak tartja az internetelérés fejlesztésének támogatását, a lakosság internet szolgáltatással történő, minél szélesebb körű ellátását. A DIGI Kft. – Szolnok Önkormányzatával közösen – közérdekű felajánlásként bárki számára ingyenesen használható WIFI hotspotokat alakított ki 2017.nyarán Szolnok négy közterén.
Az elérhető területek száma most újabb, közkedvelt és ismert területtel, a Megyeháza mögött lévő Rózsakert területével gazdagodik.
Így péntektől öt helyszínen, a Rózsakertben, a Kossuth Lajos téren, a Tiszai hajósok terén, a Hild János téren, és a Jubileum téren is elérhető a nyílt internet, melyre a padokon elhelyezett kis táblák is felhívják az arra járók figyelmét.
A Hungaroring zajterhelésének csökkentéséhez az itthon elérhető legjobb hanggátlású zajárnyékolóra volt szükség – a Leier Durisol termékét választotta a beruházó.