2024.10.11, Péntek

Bővítetések a karcagi Kormányablak ügyfélszolgálatán

Földművelésügyi Minisztérium

2017.12.22. 08:20

A hatékony, erős és szolgáltató közigazgatás stabil alapot, egyensúlyt ad az országnak – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Karcagon, ahol mintegy 30 millió forintból - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatának kialakításával - bővítették a két évvel ezelőtt átadott Kormányablakot.

A kormány 2010 óta több lépésben valósítja meg az ügyfélközpontú, ügyfélbarát, hatékony államigazgatás megteremtését, a szolgáltató állam kialakítását. „A közigazgatás átalakítása során az ügyintézés kultúrájának javítását tűztük ki célul, amit a leghatékonyabban a Kormányablakok valósítanak meg, hiszen ezek az állam és a polgárok közvetlen találkozásának és a korszerű ügyintézésnek a színterei” – fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője Karcagon. Mint mondta, a Kormányablak-hálózat kiépítése befejeződött, ma már szerte az országban 270, a megyében 13 Kormányablak várja az ügyfeleket. Mind a 9 járási székhelyen, valamint Szolnokon két helyen, továbbá Jászfényszarun, Jászárokszálláson és Kisújszálláson érhető el a korszerű ügyintézés.

,,Az idő igazolta, hogy az egyablakos ügyintézés – azaz a több ügyet egy helyen elve – sikeresen működik, ezt az ügyfelek elégedettsége is mutatja” – mondta Fazekas Sándor. Karcagon két évvel ezelőtt adták át a Kormányablakot, azóta folyamatosan nő az ügyfelek száma. Tavaly a karcagi kormányablakot harmincezren vették igénybe.

 

,,Ez nemcsak a magánszemélyeknek jelent nagy segítséget, hanem a vállalkozásoknak, földműveseknek is megkönnyíti a munkáját, így pedig sikeresebbek lehetnek, ha ügyeiket gördülékenyen, hosszabb várakozás nélkül intézhetik” – jelentette ki a miniszter. A karcagi Kormányablakban két munkaállomáson, hetente három napon – hétfőn, szerdán és csütörtökön – az adó-és vámhivatal munkatársai intézik az oda betérő ügyfelek adóügyeit. Az ügyfélteret 77 négyzetméterrel bővítették annak érdekében, hogy az adóhatóság munkatársai korszerű és a 21. század kívánalmainak megfelelő körülmények között fogadhassák az ügyfeleket.

AktuálisKarcagKarcagi KormányablakNAV ügyfélszolgálat