2024.10.06, Vasárnap

Öt Szolnok megyei településen kezdődhet meg mini bölcsődei férőhelyek kialakítása

kormany.hu

2017.12.21. 09:15

Alattyán, Jánoshida, Jászdózsa, Kenderes és Tiszatenyő a támogatásra javasolt pályázatok listáján.

Először idén nyílt lehetőség mini bölcsődei férőhelyek kialakításának támogatására: 69 önkormányzat részesül összesen 656 millió forintos költségvetési forrásban. A kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a gyermekvállalást és egyben elősegítse a kisgyermekes anyukák munkavállalását.

 

Berczik Ábel tájékoztatása szerint az idei költségvetésben külön forrás állt rendelkezésre a már meglévő bölcsődei ellátórendszer mellett a kisebb településeken mini bölcsődei hálózat létrehozása. A támogatásra azok a tízezernél kevesebb lakosú települések pályázhattak, amelyeken nem működik sem bölcsőde, sem mini bölcsőde, és a három évesnél fiatalabb gyerekek száma meghaladja a negyvenet.

A nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 69 helyszínen egy, illetve kétcsoportos (maximum 7, illetve 14 gyermeket ellátó) új mini bölcsődék valósulhatnak meg. A fejlesztéssorozat jövőre is folytatódik, 2018-ban az idei keretösszeg duplájára, összesen 1,5 milliárd forintra lehet majd pályázni - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának elősegítésére  több éves bölcsődefejlesztési program is indul, amelyhez 2018-ban további 3,5 milliárd forinttal járul majd hozzá az állam - közölte.

Berczik Ábel kitért arra: a családpolitikai intézkedések között kiemelt figyelem jut a gyermekvállalás ösztönzésére, valamint a gyermeknevelés és a munkavállalás összhangjának megteremtésére, ezért különösen fontos azon kisgyermekes anyukák támogatása, akik minél előbb szeretnének visszatérni a munka világába.

 

AktuálisKenderesJászdózsabölcsődeTiszatenyőAlattyánJánoshida