Záró mozzanatához érkezett az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió Magyar Kontingens márciusi váltóállományának öthetes felkészítése Szolnokon. A mintegy félszáz, magyar és szerb katonából álló alegységnek a missziós feladatok végrehajtásához szükséges eljárásokból kellett vizsgát tennie.
Kétnapos, komplex gyakorlati foglalkozáson vett részt az a több mint negyven katona, akik az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus – UNFICYP) Magyar Kontingens márciusi váltóállományának tagjai.
A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban január 8-án kezdődött négyhetes kiképzés első felében – az elméleti foglalkozások során – térképészeti és katonaföldrajzi ismereteket szereztek a felkészülők, emellett az angol nyelvű rádió hírváltás szabályaival, a ciprusi konfliktus történelmi gyökereivel és a műveleti területen jellemző tűzszünetsértésekkel is megismerkedtek, a felkészítés harmadik hetében pedig - többek között - egészségügyi kiképzésen és vezetési gyakorlaton vettek részt.

A kiképzési rendezvény január 29-én nemzetközivé vált, miután a kontingenshez tartozó szerb katonák is csatlakoztak a felkészítéshez. A magyar és szerb egyenruhásokból álló alegység tagjai a kétnapos, komplex foglalkozáson begyakorolták a missziós feladatok végrehajtásához szükséges eljárásokat, úgymint a tömegellenőrzés, járőrtevékenység, valamint megfigyelői feladatok.
A felkészülők február 5–8. között zárógyakorlat során adnak számot tudásukról, bizonyítva: készen állnak, hogy ellássák feladataikat a kettéosztott szigeten.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.