2018.06.25, Hétfő

Hirdetés

Szakmai fórumot tartottak Szolnokon a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

Szakmai fórumot tartottak Szolnokon a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

szolnok.hu

2018.03.14. 16:20

A szolnoki fórumot azzal a céllal szervezték, hogy a nyugdíjas szövetkezetekben rejlő lehetőségeket, az alakításukhoz és működtetésükhöz szükséges információkat, tapasztalatokat megosszák az érintettekkel. Kedden délelőtt a városháza dísztermében a nyugdíjasok mellett vállalkozók is részt vettek a fórumon.

Hirdetés

A közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket 2017. július 1. óta lehet bejegyeztetni. Eddig mintegy 117 alakult meg közel húszezer taggal, többszáz szerződéssel és megközelítőleg egymilliárd forint éves szerződésállománnyal.

Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott köszöntötte a résztvevőket. Szólt a kormányzat számos intézkedéséről, amellyel az időseket, a nyugdíjasokat segíti. Kiemelte: nagyon fontos minden korosztály erkölcsi és anyagi elismerése. A novemberi nyugdíjprémium – amelyet a gazdaság 3,5 százalékot elérő növekedése esetén ad a kormány – az alapvető élelmiszerek Áfa-csökkentése, a rezsicsökkentés, az Erzsébet-program által biztosított üdülési lehetőség, a decemberi 10 ezer forintos utalvány jelentős támogatás az időseknek. Közülük pedig azok, akik aktívan, munkában szeretnék tölteni a nyugdíjas éveiket, nyitva áll a lehetőség.

 

Tavaly decemberében alakult meg a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége. A KÖZÉSZ és a Vállalkozók és a Munkáltatók Országos Szövetsége közösen szervezte a fórumot. A szabályozás jogi és piaci hátterének leglényegesebb jellemzőinek ismertetése mellett a már rendelkezésre álló gyakorlati tapasztalatokat is megosztották az előadók az érdeklődőkkel.

 

A 22 állomásból álló szakmai programsorozat szolnoki állomásán dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Turi Dénes, a KÖZÉSZ Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke, dr. Lits József a VOSZ megyei elnöke, dr. Réti Mária habilitált egyetemi docens, dr. Bak Klára kutató, a szövetkezeti jog egyik szakértője és Nagy Gábor, a KÖZÉSZ alapító tagja is részt vett.

A tapasztalatok szerint a nyugdíjasok legszívesebben napi 4-6 órában, lehetőleg délelőtt vállalnak munkát, heti 3-5 napot, de nem zárkóznak el az éjszakai munkavégzés elől sem. Fontos számukra a hasznosság, a minőségi időtöltés és az újraélt közösségi élmény, s csak ezután jönnek az anyagi szempontok

A nyugdíjas szövetkezetek nem pusztán gazdasági célú vállalkozások, társadalompolitikai szerepük is van. Teljesen önkéntes alapú rendszer azon öregségi nyugdíjban részesülő embereknek, akik visszatérnének a munka világába, de már nem akarnak teljes munkaidős állást vállalni. Minderre figyelemmel a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 22 állomásból álló közös szakmai rendezvénysorozatot szervez, amelynek keretében országosan, minden megyében tájékoztatják a nyugdíjasokat és a vállalkozásokat a legfontosabb szabályokról, emellett jó gyakorlatokat is bemutatnak a résztvevők számára.

Folytatódik a „Nők 40” program, miszerint a hölgyek 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak. A szövetkezetekkel kapcsolatban kiemelte, hogy ez nagy lépés előre, hiszen az egyszerűsítés következtében a nyugdíjas munkavállaló ebben a formában több pénzt vihet haza.

Szolnoknyugdíjas szövetkezetek