2024.10.16, Szerda

Szolnokon kezdődött az ejtőernyős centenárium ünnepségsorozata

honvedelem.hu

2018.03.27. 19:30

Március 23-a volt a magyar ejtőernyőzés centenáriuma. Katonai és civil összefogásban három helyszín hat rendezvényén emlékeztek meg az utódok a magyar katonai és polgári ejtőernyőzés 100. évfordulójáról.

Az ünnepségsorozat katonai rendezvényekkel kezdődött Szolnokon, az ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison, ahol a megjelentek emlékezést tartottak az Ejtőernyős Emlékfalnál és elhelyezték a hála, a tisztelet virágait. Az ünnepséget földi és légi bemutatók, valamint szakmai előadás követte.

Ezzel párhuzamosan, a fővárosban a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének (MEBSZ) tagjai emlékeztek vitéz Boksay Antal Farkasréti temetőben található sírjánál, ahol 10 évvel ezelőtt emléktáblát is elhelyeztek a hős előd nyughelyén.

 

 

A centenáriumi rendezvénysorozat a szolnoki RepTárban folytatódott, könyvbemutatóval és előadással az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete és a MEBSZ szervezésében. A két rendezvényhez méltó helyszínként szolgált a magyar katonai és polgári repülés történetét interaktív módon bemutató RepTár Hangár épülete, ahol az eseményt dr. Koller József dandártábornok, helyőrségparancsnok nyitotta meg.

 

 

A Zrínyi Kiadó jóvoltából készült el, a centenárium napjára jelent meg A magyar ejtőernyőzés 100 éve című kétnyelvű (magyar-angol), képekkel gazdagon illusztrált kötet, amit a szolnoki könyvbemutatót követően a helyszínen megvásárolhattak az érdeklődök. A könyvbemutató után a kötet lektora, dr. Boda József nyugállományú nemzetbiztonsági vezérőrnagy tartott előadást vitéz Boksay Antal életéről, az ejtőernyős ugrása körülményeiről és utóéletéről, az ugrás jelentőségéről, az eddigi kutatások eredményeiről.

 

 

A magyar polgári és katonai repülő- és ejtőernyős élet „fellegvárában” a megjelentek kegyelettel és tisztelettel emlékeztek a magyar ejtőernyőzés száz évének ismert és névtelen hőseire. A magyar ejtőernyős centenáriumán számos hazai és nemzetközi rendezvény is hozzájárul a dicső elődök emlékének megőrzéséhez. Augusztusban Szolnok ad otthont a katonai ejtőernyős világkiállításnak, és tervezetten itt láthatja először a nagyközönség a száz évet bemutató vándorkiállítást. Októberben a tizenegy tagországot tömörítő Európai Ejtőernyős Unió éves kongresszusának is hazánk ad otthont.

AktuálisSzolnokcentenáriumReptárejtőernyőMEBSZ