2018.07.20, Péntek

Hirdetés

„A vers az ember legforróbb vallomása a létről” - Megavers 10.

„A vers az ember legforróbb vallomása a létről” - Megavers 10.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2018.04.13. 13:22

A korábbi évekhez hasonlóan, a Szolnok Televízió és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ szervezésében 10. alkalommal rendezték meg a Megavers Országos Televíziós Tehetségkutatót Szolnokon.

Hirdetés

A kerek évfordulót ünneplő rendezvény valamennyi munkatársát és a döntőbe jutott tizenegy versenyzőt a rendezvény fővédnökei közül dr. Kállai Mária köszöntötte a költészet napján.
 

Több szempontból is ünnepi volt a Megavers 10. döntőjének hangulata. Idén pontosan a költészet napjára, József Attila születésnapjára esett a tizedik évfordulóját ünneplő tehetségkutató fináléja, melyen tizenegy fiatal előadásában klasszikus és kortárs költők verseit hallhatta a közönség és a szakmai zsűri.

A szavalatokat Turczi István költő-író-műfordító, Huszárik Kata színészművész, Kiss József, drámaíró és rendező, a Szigligeti Színház művészeti vezetője, Dr. Balátiné Szilvási Dóra drámapedagógus és Molnár László színművész értékelte közösen.

 

Dr. Kállai Mária köszöntőjében emlékezett az elmúlt tíz évre is, és kiemelte a megmérettetés országosan is úttörő, példamutató szerepét. Barta Ágnes, Demeter Roland, Szeghő Kata, Ficzere Ágnes, Hevesi Tóth Evelin, Vona Eszter, Horváth Ábel Olivér, Turchányi Zsófia - a Megavers korábbi győztesei, akik közül többen révbe is értek már. „A rövid számadás is mutatja, hogy az egykori versenyzők életének az előadó-művészet része maradt, s mindenki, aki ezen a színpadon verset mondott, továbbra is tagja a Megavers összetartó családjának. E tehetségkutató egyik legnagyobb értéke az, hogy évente legalább száz olyan iskolást mozgat meg, akik egyaránt otthon vannak az olvasott és a hallott szöveg feldolgozásában, képesek a belső képalkotásra, az elemző gondolkodásra” - mondta a kormánymegbízott.

 

Az este házigazdájaként Barabás Botond színművész vezette a beszélgetést a színpad kávéházi szegletében, a Megavers egyik ötletgazdájával és színpadi felkészítő tanárával, Farkasházi István drámapedagógussal, valamint két korábbi győztessel, Hevesi Tóth Evelinnel, aki színészként végzett, és Turchányi Zsófiával, aki pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója.

 

A Megavers 10. döntőjén vendégként szerepelt Horváth Ábel Olivér és Finta Zoltán. A versenyt eredményhirdetés és díjátadás zárta. A tehetségkutató idei győztesét és ellenfeleit április 14-én este láthatják a Szolnok Televízióban.

SzolnokMegavers 10.