2018.09.21, Péntek

Hirdetés

Előrehozott tiszavirágzás
tiszaviragzas.hu

Előrehozott tiszavirágzás

kotivizig.hu

2018.06.10. 09:00

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az idén a megszokottnál jóval korábban, már május utolsó napjaiban megfigyeltek előrajzást a Tisza mentén a Tisza-tótól Tiszakürtig. Ha az időjárás gyökeresen nem változik, a szakemberek szerint egy héten belül várható a főrajzás, a kérészek tömeges násztánca.

Hirdetés

A tiszavirág, a rovarvilág egyéb képviselőihez képest szokatlan ismertségnek és népszerűségnek örvendő kérészünk. Ezt a megkülönböztetett figyelmet látványos rajzásán túl elterjedési területének nagymértékű csökkenésének is köszönheti, hiszen utolsó stabil populációi a Tisza vízrendszeréből voltak ismertek. Így a fajt egészen a közelmúltig, a Rábán és az Al-Dunán történt újrafelfedezéséig joggal tekinthettük valódi hungarikumnak. A faj természetvédelmi státusza viszont továbbra is kimerül a Berni Konvenció alapján „vöröskönyves”, valamint a hazai „védett”kategóriánál. Pedig a tiszavirág érdemes lenne a fokozott védelemre.


A tiszavirág három éves fejlődésű kérész. A lerakott tojásokból mintegy 11 nap után kelnek ki a fiatal lárvák. Az újszülött lárva kikelése után rögtön beássa magát az üledékbe, élete első részét itt, az ún. intersticiálisban tölti, járatait csak később kezdi el kialakítani.  A fejlettebb lárvák a mederfalba ásott, jellegzetes U-alakú járataikban élnek. Ezek a járatok jellemzően mintegy 15-17 cm mélységig hatolnak az aljzatba, de előkerülhetnek 25-30 cm (extrémesetben 50 cm) üledékmélységből is tiszavirág lárvák. Alacsony vízállás esetén a meder szárazra került részein gyakran megfigyelhetőek ezen járatok páros kivezető nyílásai. Habár járataikat rendszerint a folyómeder egyenesebb szakaszain is megtalálhatjuk, jellemzően azokat a folyókanyarulatok külső ívére ássák, ahol a sodorvonal a parthoz közel halad. A járatok elsősorban a vízszint alatti 1-7 méteres sávban, de esetenként akár egészen a meder aljáig is . A vízszint ingadozásával a telepek felső szakasza szárazra kerülhet, ilyenkor a lárvák rendszerint az alsóbb régióba vándorolnak.


A kirepülést a hímek kezdik. A járataikat elhagyó lárvák levegővel töltik meg bélcsatornájukat, így a felszínre emelkedve, levedlik utolsó lárvabőrüket, és előbújik a szubimágó. Ez az állapot mindössze néhány percig tart, amíg a szubimágó kirepül a partra és bekövetkezik az utolsó vedlés, amelynek eredményeként bőrét a parton vagy a parti növényzeten hátrahagyva megjelenik a párzóképes hím imágó. Az utolsó vedlést követően a hímek rögtön megkezdik jellegzetes, „járőröző” násztáncukat közvetlenül a víz felszíne felett. A hímek kirepülését legfeljebb egy óra eltéréssel követi a nőstényeké. A nőstények nem vedlik le a szubimágó bőrüket, ezért bizonyos szerzők az ivarérett nőstény tiszavirágokat következetesen szubimágóként emlegetik. A lárvabőrt hátrahagyó nőstények rövid ideig tartózkodnak a vízfelszín közelében. Ezalatt megtörténik a párzás, majd a nőstények a sodorvonal felett megkezdik akár 4 km-es, többnyire a folyásiránnyal szembe irányuló kompenzációs repülésüket. A nőstények a kompenzációs repülés közben és végén rakják le tojásaikat, aminek következtében egy egyed akár több kilométeres szakaszon is elszórhatja tojásait. Egy nőstény kisebb csomónként összesen mintegy 3-4000 tojást juttat a vízbe, amelyek lesüllyedve hatalmas területen szóródhatnak szét. Még egy zavartalanul lezajló rajzás során is a nőstények egy része párzás nélkül kezdi meg a kompenzációs repülést, valamint a tojásrakást, ezek a nőstények ún. szűznemzéssel szaporodnak, ezekből a tojásokból csak nőstény egyedek kelnek ki. Bizonyos elméletek szerint a nőstény tiszavirágok kompenzációs repülése a folyó sodrását hivatott kiküszöbölni, így amikorra kikelnek a tojásokból a lárvák, addigra arra helyre sodródnak vissza, ahol a kibújásuk történt.

A tiszavirág rajzása a három éves lárvális fejlődés végén, rendszerint júniusban – május vége és július eleje között – következik be. Az év első repülő példányaival hazánkban a Tisza alsó szakaszán, illetve a kisebb, valószínűleg gyorsabban felmelegedő vízfolyások mentén lehet találkozni (Bodrog, Maros), majd a rajzások fokozatosan haladnak a folyó felsőbb szakaszai felé. Egy adott szakaszon a rajzás több napig tart, és ennek során naponta különböző intenzitással repülnek ki a kérészek. Beszámolók alapján korábban egyértelműen meg lehetett különböztetni elő-, fő- és utórajzásokat, de az utóbbi időkben általunk megfigyelt rajzások esetében ez a szabályosság kevésbé volt tapasztalható. Szintén beszámolók alapján tudjuk, hogy egy adott szakaszon a rajzás a különböző években szabályosan, többnyire azonos napon kezdődött. Az utóbbi években azonban – feltételezhetően az időjárás és az árhullámok rapszodikus változásai következtében – ez a szabályosság kevésbé volt megfigyelhető, akár a megszokotthoz képest több hetes eltéréssel is indulhatott a rajzás.

Hasonló jelenséggel állnak szemben az idén is, a Tisza középső szakaszán a tiszavirágzás hetekkel korábban elkezdődött a megszokott időponthoz képest. A hírtelen beköszöntött májusi forróság következtében a folyóvizek átlaghőmérséklete is magasabb volt az ilyenkor megszokottnál. Feltételezhetően ennek köszönhető a tiszavirág lárvák gyorsabb fejlődése és a jóval korábban megfigyelhető kisebb rajzások is. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Közép-Tiszán mind Tiszakürt, mind Tiszafüred térségében már május végén észlelték a tiszavirág kirepülő egyedeit. Május 30-án még csak egy-két példányt láttak, de 31-én és június 1-jén már több tízes, helyenként százas nagyságrendben volt megfigyelhető.


A HNPI munkatársai szerint az idei évben a Közép-Tiszán június első hetében számíthatunk a kérészek tömeges repülésére. A nagyobb rajzási hullámokra napos, szélcsendes időben, a kora esti órákban kerül sor. 
A tiszavirág a Tisza és Szolnok város szimbóluma. Óvjuk és védjük őket, élőhelyeiket, hogy utódaink is csodálhassák a tiszavirágzás látványos és Európában egyedülálló természeti jelenségét! 

Forrás: http://www.hnp.hu
 

tiszavirágzás