A beruházás részeként többek között új autó- és kerékpárút valamint körforgalom is épül. Első ütemében pedig a Sebestény körúti Zagyva-hidat újítják fel. A munkálatok részleteiről a polgármesteri hivatal a lakosságot is tájékoztatja.
Készülnek azok a nyomtatványok, melyek 3.300 háztartásba jutnak el a következő napokban. A lakosságot a Tallinn városrész rehabilitációjáról tájékoztatják. Mint ismert: 3,5 milliárd forintnyi Európai uniós támogatásból fejlődik a terület.
„A Besenyszögi úton kijön és ott lesz egy körforgalom.”
Baranyiné Sárközi Erika, a polgármesteri hivatal fejlesztési igazgatója elmondta az új 2 kilométeres út építésének részleteit , hogy ezzel az új szakasszal kinyitják a Sebestény körutat a Mester út irányába, megteremtve egy új városrész kialakulásának feltételeit.
„Első körben most június közepén kezdődnek a munkálatok, félpályás hídzárral és utána néhány hét múlva küldünk még egy levelet a lakosoknak, amelyben már a teljes hídzárhoz tartozó forgalomtechnikáról és tömegközlekedési lehetőségekről tájékoztatjuk őket.” – Baranyiné Sárközi Erika igazgató, fejlesztési igazgatóság.
A beruházás-sorozat tehát június 15-én a Zagyva-híd felújításával indul, mely során egészen a szigetelésig vissza kell bontani a híd járófelületét. Ez időszakosan forgalmi korlátozásokkal jár majd. A szakemberek viszont mindent megtesznek azért, hogy mindig biztosítsák az átkelést a hídon, ám lesznek olyan munkafázisok, melyeket csak teljes útzár mellett lehet elvégezni. A híd felújításának aktuális állapotát, valamint a forgalomkorlátozás ütemtervét is lehet a facebookon követni. Nincs más feladat, mint a keresőbe beírni, hogy hídfelújítás és máris láthatóvá válik az oldal.
Nagy a forgalom a hídról lefelé, nehezen tudnak kanyarodni az autók, itt körforgalom épül majd, ami egészen biztosan megkönnyíti és felgyorsítja a közlekedést. Itt a Besenyszögi út mellett kerékpárút épül majd, ami folytatódik a Millér irányába és tart egészen a vízügyi múzeumig. A városrész rehabilitációjába tartozik az egykori Tüdőkórház több, mint négy hektáros területének kialakítása. Itt park és többek között sportpályák illetve játszóterek is lesznek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.