Kíméletlenül csapott le az országra kedd éjszaka a vihar. Szerdán egész nap bejelentések sora érkezett a katasztrófavédelem tevékenységirányítási központjába. A számottevő mennyiségű eső mellett a szél okozta a legtöbb fennakadást. Szerencsére azonban emberek sehol sem sérültek meg.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében szerdán huszonhat alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar okozta károk miatt. Ezeknek jelentősebb része a nagy erejű szél számlájára írható, amely jellemzően fákat döntött úttestre, villanyvezetékre, lakóépületre, sőt: Jászberényben egy állatkerti kifutóra is.
A legnagyobb kár Jásztelken keletkezett, ahol egy családi ház tetőszerkezetét bontotta meg a szél mintegy tizenöt négyzetméteren, ráadásul a réseken keresztül a víz is befolyt az ingatlanba. Emiatt lakosságvédelmi intézkedésre is szükség volt. Jászberényben egy kidőlt akácfa rongálta meg egy második emeleti lakás ablakát a Kossuth Lajos utcában.
A nagy mennyiségű víz két településen okozott problémát. Egy nyaralót vett körbe a víz Cibakházán, a Süllő utcában. A jászjákóhalmi Zöldmező utcában egy melléképületet öntött el a víz, ami miatt az építmény falazata megrepedezett.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.