A kivételes szociális érzékenységgel rendelkező orvosnak, dr. Kálmándi Mihálynak állít emléket a megyeszékhely önkormányzata minden esztendőben a Semmelweis-napon. Az orvosról elnevezett díjakat Fejér Andor, a megyeszékhely alpolgármestere adta át.
A város nevében köszöntőt mondó Fejér Andor elmondta: Szolnok városa kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi rendszerére. Ám nem elégszik meg azzal, hogy orvosi rendelőket épít, s biztosítja az ellátás feltételeit.
- Számunkra az egészség rendkívül fontos, ezért segítjük az egészségmegelőző programokat, a mozgást, a sportot, a felnőtteknek pedig évente kétszer ingyenes szűrővizsgálatokat szervezünk, ahol több ezren tudnak élni az orvosi tanácsokkal - mondta.
A megyeszékhely elismerését a megszokottaktól eltérően idén nem ketten, hanem hárman vehették át. A kiváló iskolaorvos, gyermekszakorvos, dr. Oswald Ágnes, az ifjúsági korosztállyal foglalkozó védődő, dr. Próbáld Ferencné, valamint a MÁV Kórház és Rendelőintézet belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, dr. Tarján Péter kapta.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.