2024.04.20, Szombat

Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter

mti

2018.08.21. 15:16

A díszpolgári címet Dobos László polgármester adta át.

Hirdetés

Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a képviselő-testület pénteki ünnepi ülésén. 

A díszpolgári cím átadása előtt méltatták Varga Mihály eddigi életútját, politikai, szakmai pályafutását, a szülővárosához fűződő szoros kötődését. 
A laudáció szerint Varga Mihály nyugodt, kiegyensúlyozott közszereplő, aki egyaránt "szót ért az egyszerű kunsági emberrel, de kiváló emberi és szakmai kapcsolatot képes kialakítani a nemzetközi pénzügyi világ vezetőivel". 
 

A pénzügyminiszter rövid beszédben köszönte meg az elismerést, s mint mondta, "mindannyian jeles elődök utódai vagyunk, mi vagyunk a magyar állam. Az a dolgunk, hogy fenntartsuk, működtessük ezt az államot, és olyan formában adjuk át utódainknak, hogy ők is büszkék tudjanak lenni rá".

Karcagon 1991 óta ismerik el díszpolgári címmel azok a munkáját, akik az élet különböző területein kiemelkedő teljesítmény nyújtottak egy kisebb vagy nagyobb közösség érdekében. A város legismertebb díszpolgára az Izraelben élő Avram Hershko (Herskó Ferenc) professzor, a kémiai Nobel-díjas 2005-ben kapta meg az elismerést. Rajta kívül díszpolgára a településnek többek között az időközben elhunyt Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekasmester, Bellon Tibor egyetemi tanár és Gergely János Széchenyi-díjas akadémikus.

 

AktuálisKarcagVarga Mihály pénzügyminiszterdíszpolgár