2024.10.11, Péntek

Az „Y” generáció hódit már a cégtulajdonosok között is

Opten Kft.

2018.11.26. 12:04

Kezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik.

„A fiatalok előretörése természetszerű, de a cégtulajdonosok és cégvezetők nagy többségében mindig a tapasztaltabb korosztályokból kerülnek ki, napjainkban azonban már a cégvilágban is erősen látszik a fiatalok térhódítása” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az „Y” generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők az elsők, akik a most működő fogyasztói társadalomba születtek, ennek megfelelően szemléletben rendkívül nagy különbségeket mutatnak a korábbi generációkhoz képest.

A teljes hazai cégbázis tulajdonosi körét vizsgálva jelenleg az 1960 és 1979 között született „X” generáció a domináns, de arányaiban már visszaszorulóban vannak. Szintén ez a helyzet az 1940-1959 között született „Baby Boom” generációval is. A cégtulajdonosok között a „Baby boom” tagjai még valamivel többen vannak, mint az „Y” generáció képviselői, de a trendek alapján 2019 végére az „Y” generáció feljöhet a második helyre.

Jönnek a fiatal menedzserek is

A fiatalok előretörése még erősebben kirajzolódik a cégjegyzésre jogosultak vizsgálatánál. Az „Y” generáció tagjai ebben a szerepkörben már akár 2018 végére megelőzhetik a Baby Boom tagjait. Ugyanakkor az „X” generáció a menedzserek között domináns igazán, és magas számuk egyelőre stabilnak is látszik. Jelenleg az „X” generáció alkotja mind munkavállalói, mind vállalkozói oldalról a gazdaság gerincét.

„Az „X” generáció alkalmazkodott a modern technikai és társadalom vívmányaihoz, és nagy többségük a munkához való hozzáállásában kimagaslik a többi generáció közül” – emelte ki Pertics Richárd. Ezért is nagy kérdés, hogy az új „Y” generáció modern szemlélete hogyan fog hatni a gazdaság egészére, és a generációváltás helyi szinteken milyen konfliktusokat okoz és okoz majd a jövőben.

Nagy pályások a nagy öregek

A nagyobb cégek tekintetében azonban még várat magára az „Y”-os generációváltás. Pontosabban ott még csak az elmúlt években zajlott le egyáltalán az „X” generáció és a „Baby Boom” generáció közötti csere. Az adatok alapján a 100 millió Ft éves árbevételt meghaladó cégek körében a tapasztalat egyelőre fontosabb, mint a modern szemlélet, ebben a szegmensben még az 1940-1959 között született II. világháború utáni Baby Boom generációnak is jelentős szerepe van. A nagyvállalatok körében még a II. világháború előtt született „Veterán” generáció tagjai is szép számban képviseltetik magukat, ezzel is jelezve, hogy a tapasztalatot nem könnyű pótolni.

A generációváltás eltolódása, vagy éppen hiánya ugyanakkor hosszú távon komoly problémát is jelenthet a nagyvállalati szegmensnek. Ez az, amiben a hazai vállalkozóknak most valami újat kell mutatniuk. „A generációs léptékben még viszonylag fiatal hazai piacgazdaságban eddig még nem volt szükség cégek tömeges örökítésére, átadására, ennek egyszerűen nincs meg a hagyománya Magyarországon” – jelezte az Opten szakértője.

Az új cégek már „Y”-osok

Az „Y” generáció térhódítását legjobban a frissen létrejövő vállalkozások mutatják. Jelenleg még egy hajszállal több az új „X” generációs vállalkozó, mint az „Y”, de a trendek alapján a trónfosztás 2018-2019 környékén meg fog történni. Természetesen kell néhány év, hogy az újonnan induló vállalkozások komolyabb piaci tényezővé váljanak, de egyértelműnek látszik, hogy az „Y” generáció évei következnek a cégvilágban is.

 

AktuálisY generációcégtulajdonos