Öt szénhidrogénes területre köthetnek koncessziós szerződést az idei nyertes pályázók. Az O&GD Central Kft. három (Békéscsaba, Körösladány és Tiszafüred), míg a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. két területen (Dráva és Szegedi-medence délkelet) nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a 2018-as bányászati tenderen benyújtott pályázatuk alapján.
A bányászati koncessziók megadásáról az innovációs és technológiai miniszter a vonatkozó törvények rendelkezései szerint, a minősítő bizottságok értékelése és javaslata alapján döntött. A nyerteseknek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül van lehetőségük a szerződések megkötésére, amely határidő egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható. A szénhidrogén koncessziók 20 évre szólnak, ugyanakkor az időtartam egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, a koncessziós szerződés időtartamának felével meghosszabbítható.
A 2018 júniusában megjelent kiírásokra összesen hat pályázat érkezett, melyek közül formailag öt ajánlat minősült érvényesnek. Tard, Tiszatarján, Újszilvás, Zalaerdőd szénhidrogénes, továbbá Nagykanizsa-Nyugat és Gádoros geotermikus területek pályázati kiírásai eredménytelenül zárultak, mivel azokra nem érkezett érvényes ajánlat.
A 2013 óta megjelenő bányászati tendereken nyertes pályázók mostanáig 29 bányászati koncessziós szerződés keretében összesen 55 milliárd forint hazai beruházás elvégzését vállalták. A befizetett koncessziós díjak összesen 13 milliárd forintnyi bevételt jelentenek a központi költségvetésben. A sikeresen működő bányászati koncessziós rendszernek köszönhetően újra növekedésnek indult Magyarországon a szénhidrogén-kitermelés. 2018 harmadik negyedévében a kitermelt kőolaj 22 százaléka, a kinyert földgáz 12 százaléka ezekről a területekről származott.
A hazai energiahordozó-készletek nagyobb mértékű, költséghatékony és környezetkímélő hasznosítása hozzájárul az energiaimport mérsékléséhez, és növeli az ország ellátásbiztonságát. Ezért a magyarországi bányászati kutatási és kitermelési tevékenység elősegítése érdekében a szaktárca a jövőben is a szektorba irányuló befektetéseket ösztönző koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.